A Magyar Nemzet kérdésére a légitársaság elismerte: április óta tagja a vezetésének Oszkó Péter. A volt miniszter szerint ennek az információnak nincs hírértéke. A napilap ugyanakkor emlékeztet: a Bajnai-kormány tárcavezetőjeként részt vett a Malév újraállamosításában, amely folyamat végén „a légitársaság egy orosz állami bank gyámsága alá került, működése ellehetetlenült, piaca felett pedig elkezdődött az osztozkodás” – fogalmazott a lap.
A Magyar Nemzet kitér arra is, hogy Oszkó Péter a Malév csődjéért a jelenlegi kormányt tette felelőssé, pedig a Wizz Air volt az, amely az EU-hoz fordult a Malév tiltott állami támogatása ügyében és végül az elmarasztalás okozta a légitársaság leállását. Oszkó Péter erre úgy reagált, hogy szerinte minden olyan vád, amely azzal illeti, hogy bármi köze lenne a légitársaság csődjéhez, épp azt a tényt hagyja figyelmen kívül, hogy a visszaállamosítás nélkül már 2010-ben bedőlt volna a Malév.