Belföld

Nem indokolt már a 24 órás ügyeleti készenlét

24.hu
24.hu

2012. 02. 09. 16:19

Gyűjtés indult a hajléktalanszállók és a melegedők „lakói” számára.

Korábban a témában:

Péntek óta a rendőrök ötven esetben alkalmaztak biztonsági intézkedést, a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesei pedig 152-szer avatkoztak be eredményesen veszélyhelyzet elhárításába. Csongrád megyében jelenleg is 84 fő tartózkodik kijelölt melegedőhelyen és folyamatosan végzik a közutakon a hóeltakarítást, csúszásmentesítést. A 24 órás ügyeleti készenlétre azonban már nincs szükség. A legfrissebb előrejelzés szerint havazás már csak a délnyugati országrészben várható és kissé enyhülni fog a hideg is: -15 fok alatti hőmérsékletre már csak szombaton és kedden, főként a keleti, északkeleti tájakon lehet számítani. A Mikulásgyár ismét beindult: szerdától vasárnapig hálózsákokat, takarókat, tartós élelmiszereket gyűjtenek 13 pláza áruházban, köztük a szegediben is.

 

Csongrád megyében a védelmi bizottság múlt keddi, rendkívüli ülése után a védekezésben és a veszélyelhárításban együttműködő szervezetek felkészülten várták a meteorológiai szolgálat által előre jelzett szélsőséges időjárást. B. Nagy László kormánymegbízott pénteken bejelentette, hogy február 6-ra és 7-re a megye egész területére érvényes tanítási szünetet rendel el. A két elmaradt tanítási nap pótlásáról az iskolaigazgatóknak kell gondoskodni, annak függvényében, hogy meglegyen az általános iskolák esetében a 182, a középiskolák esetében pedig a 181 kötelező tanítási nap.

 

A katasztrófavédelmi igazgatóságon berendezett Veszélyhelyzeti Ügyeleti Központban és a rendőrségen péntektől folyamatosan kapták a segélykérő hívásokat a szakemberek. A hivatásos tűzoltóságok február 3-a óta 152 esetben végeztek olyan műszaki mentést, mely a téli időjárással kapcsolatba hozható. A központhoz ezen felül közel 50 bejelentés érkezett, elsősorban a külterületi tanyás ingatlanok lakóitól. Legtöbbször tüzelő- illetve, élelmiszer hiányára panaszkodtak, de előfordult, hogy a házból való kijutást kellett megoldani, egyszer pedig vajúdó nő kórházba szállításában segítettek a tűzoltók. A településeken működő tanyagondnoki hálózat, valamint terepjáróval rendelkező civil szervezet segítségével minden esetben sikerült a bajt megnyugtatóan rendezni.

Csongrád megyében járhatatlan út, illetve külvilágtól elzárt település nem volt annak ellenére, hogy a Meteorológiai Szolgálat Szegedi Állomása adatai alapján megyénkben átlagosan 32 cm jelenleg is az átlagos hó vastagság. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatósága a közutak tisztítását, sózását naponta átlagosan 20 munkagéppel, folyamatosan végezte. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 20 géppel dolgozott a szegedi utak jég- és hómentesítésén. A megye más településein is takarították az utakat. Az önkormányzatok hét településen rendeltek el védekezési készültséget (Baks, Kistelek, Ópusztaszer, Pusztaszer, Balástya, Csengele, Makó). Az általuk elrendelt védekezésbe – a „csúcsidőszakban” – nagyságrendileg 800 főt és 260 különböző munkagépet vetettek be. Ez volt a nappali létszám, éjszakánként ennek nagyjából fele dolgozott. Kistelek Városban 6 fő számára ún. ideiglenes polgári védelmi szolgálatot rendelt el polgármester. A védekezésben résztvevők a települések bel-és külterületén hó eltakarítási munkálatokat végeztek.

A közműszolgáltatásokban fennakadás sehol nem volt.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.