„Nézze uram, dehogy jártatnám én a számat, ha ki tudnék állni a házam előtti csillaggarázsból, de hiába takarítottam le, faragtam még menekülő útvonalat is, valaki már rátúrta a havat. És ha mégis el tudnék indulni, mi várna rám? Tiszta káosz a közlekedés az egész városban, a legfontosabb pontokon ugyan masszírozzák a havat gépekkel, de befordulni egy mellékutcába, óh, azt már nem, legfeljebb tankkal, vagy légpárnás járművel. De ha még ez is sikerülne, hova parkolnék? Minden helyet elfoglalt a hó, pedig biztosra veszem, ő aligha fizette ki az éves parkolási bérletet, mint én, több mint százezer forintért az egész városra. Maga szerint egyébként ezekből a parkolási pénzekből mennyi folyt be azért, hogy most nézzük a hóval csordultig telt parkolókat, és káromkodjunk, mert az még áfamentes, meg azon törjük a fejünket, mégis mennyi bőrt lehet lehúzni még az autósról ebben az országban.
Mert a kifizetett, de nem használható parkoló csak egy tétel, nem is a drágább fajtából. Mondom én magának, hogy gondos emberként mindig határidőre befizetem a súlyadót, ami nekem egy alsó széle közepe minősítésű, közel sem luxus járgány után 19 ezer forint egy évre. Aztán perkálom a havi 5 ezer 400 forint cascót, mert hát az is kell az éves kötelező mellé, ami csak 10 ezer 800 forint. És akkor még egy métert sem mentem a piszok drágán, legalábbis a magyar fizetésekhez képest igencsak borsos áron megvett autómmal, amire az állam, ugyebár már rátett annyi áfát, meg mit tudom én mi a fenét nem, hogy behorpad a teteje. Mivel csak hitelből tudtam kifizetni a teljes árát, most tejelek a banknak is, naná, svájci frankba, ami ugyebár annyit ér, mintha nem is papírból nyomnák, hanem aranylemezbe véste volna a szöveget meg a számot maga Michelangelo. De kinyögöm, ha beledöglöm is, miközben azt hallgatom, hogy a bankok majdnem csődbe mennek, jaj, hogy sírjam ki az összes szememet értük.
Mint ahogy az állam is bajban, naná, miért ne lenne, éppen ezer éve, így aztán körbetáncolom a benzinkutat, mert csak 420 forintot kell fizetnem a benzinért, aminek az ára néha 20 forinttal emelkedik literenként, hogy aztán nagy dirrel-durral lenyessenek az árból öt forintot, és még örüljek is neki. Maga szerint ez a tetves benzin mégis mennyibe kerül? Muszáj nekem egyedül fölépíteni Dubai összes palotáját? Meg eltűrnöm, hogy egy liter benzinen már annyi az adó, hogy néha úgy érzem, nem is naftát tankolok, hanem cseppfolyósított áfát, meg kisker árrést, meg nagyker árrést, meg jövedéki adót.
Aztán ha véletlenül elnézek egy szabályt, mert abból aztán van annyi, hogy Tiszát rekeszthetnénk vele, hát máris jön a büntetés, na persze az mindig nettóban, és föllebbezésnek helye nincs. Ha pedig az autó céges, hát még havi tízezrekkel pluszban meg is vágnak, de hogy miért, azt én magának meg nem mondom, mert éppen megyek autópálya matricát venni, ami tíz napra szól, hej, de jó, csak az a baj, hogy én holnap megjárom Pestet oda vissza, ha ezt a döglött aknát, mármint a kocsimat ki tudom operálni a hóból.
Hát ennyit erről, oszt, ha van kedve, erre varrjon gombot. Ja, a gombról jut eszembe: lapátolni nem szeretne egy kicsit? Ne féljen, hókotró erre, amíg csikorgósan zenél a hó, nem jön, garantálom, na az biztos nem fogja elütni.”
