Belföld

Pintér: szakszerűen járt el a rendőrség az Operánál

A belügyminiszter szerint a szervezők helyett is cselekedtek, méghozzá azonnal.

Higgadtan, szakszerűen járt el a rendőrség az Operaház előtti, január 2-i tüntetés biztosítása alatt– állította a belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti meghallgatásán. Pintér Sándor szerint az egyenruhások kellőképpen felkészültek a demonstrációra.

Tudtak arról, hogy a Hajós utcában ellentüntetést szerveztek, a Nagymező utca és az Andrássy utca sarkán összeszólalkozó két csoportot pedig az erről szóló bejelentés után azonnal szétválasztották, holott az a hatályos törvények alapján a szervezők feladata lett volna. Megítélése szerint hasonló méretű atrocitásokkal a világ bármely pontján kiegyeznének a tüntetések szervezői és a rendőrség is.

A bizottság ülésén soron kívül szót kért Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke. Arról beszélt, hogy beláthatatlan veszélyei lehetnek, ha a rendőrség politikai döntések alapján jár el. Kifogásolta például, hogy a rendőrség csak későn avatkozott közbe a szocialistákkal szemben fellépők ellen, a parlament épülete melletti, december 23-i ellenzéki demonstrációra kitérve pedig kijelentette, akkor egyértelműen politikai döntés hatására állítottak elő ellenzéki képviselőket.

Pintér Sándor reagálásában nyomatékosította, a rendőrség kizárólag a törvények alapján végzi munkáját, így volt ez szerinte az Operaház előtti tüntetésen, illetve a december végi demonstráción is.

Mint azt a Hir24 tudósításában is olvashatták, több tízezer kormányellenes tüntető vonult az új alaptörvényt köszöntő gálaműsor idején az Operaház elé. Radikális ellentüntetők megzavarták az eseményt, amelyet több civil és ellenzéki politikus is a rendőrség számlájára írt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik