Belföld

„Szépen mondjam? Nagyon szar a helyzet”

Elindult Miskolcról Budapestre a polgármesterek és civilek által kezdeményezett éhségmenet.

Mintegy félszázan vágtak neki a csaknem kétszáz kilométeres távnak gyalog a mínusz 12 fokos hidegben. A menetben haladt Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke, Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsógagy és Ricse szocialista polgármestere Takács László és Vécsi István, illetve civilek, munkanélküliek, szimpatizánsok.

A szervezők elmondták, akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: „munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért”. Mostanra a reményükkel együtt a türelmük is elfogyott, ezért így akarják felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira.

„A bennünket körülvevő világ sokkal rosszabb, mint ahogy azt a televízióban bemutatják, fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz, emberi módon szeretnénk élni, létezni – fogalmazott Tóth Imre Miklós, a menet egyik szervezője. A tervek szerint február 13-ára, az Országgyűlés nyitó ülésére érnek Budapestre.

A kezdeményezés elindítói másokat is csatlakozásra buzdítottak a 3-as számú főút Miskolcról Budapestre vezető szakasza mentén. Lukács András, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője úgy tudja, Gödöllőről, Budapestről igen sokan társulnak a gyaloglókhoz, akik naponta 20-30 kilométert tesznek meg.

Az első megálló Emődnél lesz, a menet résztvevői útközben MSZP-irodákban, kollégiumokban, tornatermekben töltik az éjszakát, meleg étellel mindenhol várják őket. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Demokratikus Koalíció is csatlakozott a Munkát, kenyeret!-menethez.

Sebestyén László fideszes országgyűlési képviselő tegnap kijelentette: a menetben részt vevő, bár kissé félrevezetett polgármesterek jó szándékát senki nem vonja kétségbe, mégis meg kell jegyezni: az általuk képviselt kistérségek és települések, akár a „hagyományos”, akár a kistérségi Start-munka mintaprogram vagy a téli „átmeneti” közfoglalkoztatási lehetőségekből eddig is kiemelt kormányzati figyelmet és segítséget kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik