Belföld

Hajszál híján vonatszerencsétlenséget is okozott az iszapömlés

A vádirat szerint több külső szervezet és hatóság sem a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-től értesült a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófáról, a gátszakadás következtében pedig akár vasúti katasztrófa is történhetett volna - írja a hétfői Magyar Nemzet.

A napilap ismerteti, hogy a cégnél környezetvédelmi poszton tevékenykedő V. Ferenc a tűzoltó ügyeletesnek azt mondta: “semmi probléma nincsen… engedjük le a vizet a salakdombról, pontosabban a IX. kazettáról… az övárokba, mert a kazettára rá lesz magasítva.” Azt is hozzátette, hogy a leengedés nem veszélyezteti a lakosságot. A katasztrófáról a külső szervezetek és a hatóságok legtöbbje nem a Maltól, hanem saját észlelés útján és lakossági bejelentésekből értesült.

Azt, hogy a cég vezetése mennyire nem mérte fel helyesen a történtek súlyát, bizonyítja, hogy Bakonyi Zoltán vezérigazgató és D. József szolgáltatási igazgató utasította az azóta vádlott G. Gábor főtechnológust: vigyen ötven pár gumicsizmát a kolontári és devecseri polgármesteri hivatalba. Ezenkívül azonban a vádlottak egyike sem intézkedett a további vészhelyzet elhárítása, az újabb károk megelőzése, illetve a mentés kapcsán.

A vádiratban a napilap információi szerint az is szerepel, hogy a gátszakadás következtében akár vasúti katasztrófa is történhetett volna, ha V. Ferenc az Ajka-Gyártelep vasútállomásnál nem állítja meg a Budapest-Celldömölk-Szombathely útvonalon közlekedő szerelvényt, amely 150-200 utast szállított. Addigra ugyanis a kiömlött vörösiszap már elöntötte a pályatest egy részét, így ha a szerelvény nem állt volna meg, kisiklik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik