Belföld

Gyurcsány stabil középpárttá szeretné tenni a Demokratikus Koalíciót 2014-re

Gyurcsány Ferenc a 2014-es országgyűlési választásokra a parlamentbe kerülési küszöböt magabiztosan átlépő, stabil középpárttá szeretné tenni az általa irányított Demokratikus Koalíciót.

A volt miniszterelnök az InfoRádió keddi Aréna című, felvételről sugárzott műsorában hangsúlyozta: nem félnek, amiatt, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatásokon csak 3-5 százalékon mérik pártjukat, de az már sokakat elbizonytalanítana, ha év végére nem sikerülne növelniük támogatottságukat.

Gyurcsány Ferenc logikusnak nevezte azt a felvetést, hogy a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok csak közvetlenül a következő parlamenti választás előtt lépjenek szövetségre. Mint mondta, az ellenzéknek olyan széles együttműködésre kell törekedni amekkorára csak lehet. Erre mindenféleképpen szükség is lesz, hiszen az új választási rendszerben csak akkor lesz esélyük a Fidesz ellen, ha az egyéni választókerületeket felosztják egymást közt – mondta.

A DK vezetője szólt arról is a kormányváltást csak alkotmányos és demokratikus úton tartja elképzelhetőnek. Elmondta: volt olyan időszak, amikor lehetségesnek tartotta, hogy a Fidesz előrehozott választásokat kezdeményez hatalma meghosszabbítása érdekében, de szerinte erre már nem kerül sor, például az IMF-tárgyalások miatt sem.

A parlamenten kívüli politizálásról megjegyezte, az “utca nem lesz nyugodt” a következő időszakban, de csak békés, alkotmányos tüntetéseket tart elfogadhatónak. Kitért emellett arra is, hogy ellenzéki civil szervezetekkel folytatott informális megbeszélései alatt felvetette egy február elsejei, a második köztársaság kikiáltásának évfordulójára szervezett nagy ellenzéki megmozdulás lehetőségét is, ám ezt elvetették, mondván, most inkább nyugalmat szeretnének.

A pártelnök úgy fogalmazott, “ha a fene fenét is eszik”, akkor is kiáll amellett, hogy egy nyugatos, polgári Magyarországra van szükség, amelyben “erős szociális ellensúllyal” működik a piacgazdaság. Mint mondta, ebből a politikai meggyőződéséből egy ponton túl akkor sem enged, ha amiatt nem sikerül elég szavazatot szereznie. Beállítottságát jellemezve hozzátette, hogy kulturális kérdésekben kifejezetten liberálisnak tartja magát, családi értékekben “középutas”, az identitásválasztás megítélésében pedig erősen szabadelvű.

A Demokratikus Koalíció gazdálkodásával összefüggésben megerősítette, hogy minden negyedévben nyilvánosságra hozzák, kik és mennyivel támogatták a pártot, és azt az összeget mire fordították. Eddigi a legnagyobb támogatást egy 50 ezer forintos befizetés jelentette, szombati kongresszusuk előtt pedig 4,6-4,7 millió forint volt a kasszában, amiből a rendezvény nagyjából 2,5 millió forintot vitt el.

Gyurcsány Ferenc a beszélgetés végén “kiváló férfiúnak” nevezte Bajnai Gordont, aki szerinte például egy következő választások után alakuló szakértői kormány esetén miniszterelnökként is számba vehető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik