Belföld

Utcára mentek a köröndi palota lakói

Tiltakozó demonstrációt tartottak, majd átadták petíciójukat hétfőn az Andrássy út 83-85. lakói Terézváros alpolgármesterének az épület felújítási munkáinak mielőbbi befejezése érdekében.

A lakók a Kodály köröndtől vonultak a Terézvárosi Önkormányzat épülete elé, ott felolvasták hét pontból álló követeléseiket, majd átadták Óvári Gyulának (Fidesz-KDNP), az önkormányzat alpolgármesterének.

A lakók felszólították az önkormányzat vezetőit, hogy mondják fel az Andrássy út 83-85. Kft.-vel kötött szerződésüket, mivel a cég 2008-ban elkezdte ugyan a bontási munkákat – a zárófödémet kibontotta, a tetőszerkezetet megbontotta -, de 2009-ben le is állt, “jelentős károkat hagyva maga után”; a befektetővel és az önkormányzattal folytatott egyeztetések az elmúlt évben azonban semmilyen eredményre nem vezettek.

A lakóközösség azt követeli az önkormányzattól, hogy vonja felelősségre a beruházót, és az térítse meg az általa okozott károkat; az életveszélyes állapotokat haladéktalanul szüntessék meg; továbbá az önkormányzat minden, a házat érintő további megállapodásba vonja be a társasház képviselőit

Óvári Gyula, miután a petíciót átvette, elmondta: annak érdekében, hogy ez a 12 éve húzódó ügy minél hamarabb lezáruljon, tárgyalásokat folytat a beruházóval és annak bankjával. Hozzátette: nem tudja, hogy mikor sikerül megegyezniük. Az önkormányzatnak nincs arra lehetősége, hogy a beruházóval “azonnal” felbontsa a szerződést, ezt ugyanis egy hosszú elszámolási vita előzné meg – mondta az alpolgármester.

A köröndi palotáról itt részletesen is olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik