A téli szezonra jellemző megbetegedések, mint az influenza vagy a nátha számtalan bosszantó, kellemetlen tünettel jár együtt. Ám ezek túlnyomó többségét – mint azt korábban a lázzal kapcsolatban leírtuk – nem a vírusok és baktériumok okozzák, hanem saját szervezetünknek „köszönhetjük”. Ahogy a kórokozók felütik a fejüket, immunrendszerünk azonnal totális mozgósításba kezd, élesíti a védelmi rendszert és megindítja az ellentámadást.
Első vonalban az orrváladék
Nem túlzás, ha az érthetőség kedvéért úgy képzeljük el testünket, mint egy ostrom alá vett erődöt. Mivel lélegezni folyamatosan kell, a nyitott orrnyílás ilyenkor a „kapu”, a védelem leggyengébb pontja. Nem csoda, ha a kórokozók is itt kezdik a támadást, és az első tünetek is általában itt jelentkeznek. Az egyik ilyen a megállíthatatlan orrfolyás – magyarázza az FN24-nek Tarpay Ádám általános orvos, sorozatunk állandó szakértője.
Oka pedig, hogy a „vészjelzés elhangzása után” az orr nyálkahártyája megduzzad, és fokozott váladéktermelésbe kezd. Ne álszenteskedjünk az érthetőség rovására, ez a bizonyos orrváladék magyarul a takony. A szó ráadásul orvosok közt is elfogadott. Olyan, fehérjéket tartalmazó vizes váladék tehát, ami kellően tapad, hogy a nyálkahártyán maradjon, de elég folyékony ahhoz, hogy rendszeresen ürülhessen.
A baktériumok színezik meg
Szerepe normál esetben a beszívott, tüdő felé tartó levegő nedvesítése és megtisztítása az apró szennyeződésektől: ezek megragadnak a nyúlós anyagon, ami viszont a feltartóztatott por körül megszilárdul. Így alakul ki orrunkban a „száraz” változat.
Ugyanezen az elven ejti csapdába a kórokozókat is, fokozott termelése pedig biztosítja, hogy a lehető legrövidebb időn belül el is távolítsa őket a testből. Mindenki emlékszik az Egri csillagokra, ahol a várat védő bátor asszonyok a falak tetejéről forró vízzel és lobogó szurokkal „mosták le” a létrán felfelé igyekvő pogányt. Ezt teszi a nyálkahártyánk is, csupán az ő „eszköze” az orrváladék.
A betegség elején – akárcsak normál esetben – nincs színe, szaga és meglehetősen híg, szinte vízként folyik. Később azonban sűrűvé, zöldes-sárgás színűvé válhat, amit a benne található baktériumok okoznak.
Fújni kell
Kétség kívül felemelő érzés tudni, hogy az orrváladék velünk van, ráadásul milyen hasznos munkát végez, a napi több száz zsebkendőt „telefújó” betegnek mégis sovány vigasz. Pedig más megoldás nincs, fújni kell. Nemcsak esztétikai és higiéniai okokból, hanem mert ezzel gyorsítjuk, segítjük a kórokozók eltávolítását.
A telefújt, átáztatott sebkendő sem túl gusztusos látvány, ezen felül a fertőzés terjedését is fokozza. Ajánlatos tehát minél hamarabb megszabadulni tőlük, és a legjobb helyük nem az ágy mellett, hanem a lezárt szemetesben van, de a biztos megoldás az, ha lehúzzuk a wc-n.
Szép lenne az élet, ha némi orrfacsargatással le is tudhatnánk a náthát. Ahogy azonban immunrendszerünk aktiválja minden védelmi vonalát, úgy uralkodnak el rajtunk a tünetek. Szűnni nem akaró prüszkölés, kínzó, fojtó köhögés és talán mind közül a legrosszabb: a bedugult orr. Ezekről szól sorozatunk következő része.
