Kilencvenedik születésnapján, február 10-én a budapesti Vérhalom téren köszöntik Göncz Árpád volt köztársasági elnököt közéleti személyiségek – tájékoztatta Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Konrád György író, az SZDSZ alapító tagja és Kuncze Gábor, a szabad demokraták korábbi elnöke közleményben az MTI-t.
Azt írták: Göncz Árpád plebejus-polgár köztársasági elnökként kifejezte a nemzet egységét, nem tett különbséget magyar és magyar között, ha betartották az alkotmányos demokrácia szabályait, függetlenül attól, hogyan éltek és miben hittek.
“Büszkék vagyunk 1956 életfogytiglanra ítélt hősére, a demokratikus ellenzék egyik vezéralakjára” – fogalmaztak, felidézve, hogy Göncz Árpád – aki 1990 és 2000 között volt köztársasági elnök – demokrata maradt a Kádár-rendszer alatt, és megőrizte eszméit az 1990 utáni, helyenként fájdalmas politikai küzdelmekben is. “Kikezdhetetlen életútja, szerénysége, embersége és bölcsessége iránymutató lehet mindannyiunk számára” – írják.
A szervezők – akik számítanak Göncz Árpád tisztelőinek részvételére – rövid szerenáddal, és a Ha én rózsa volnék című Bródy-dal eléneklésével köszöntik majd otthonánál a volt köztársasági elnököt.