Belföld

Népszerű az Agrárgépshow

A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke ellátogatott a megye északi területén fekvő kiállításra, mert maga is kíváncsi volt, hogy a vidék képes-e kellő hangsúllyal lobbizni önmaga megmaradásáért.

A mai napon már egyértelmű volt, hogy az etyeki filmstúdióban rendezett kiállítás népszerű a látogatók körében. Amikor a megyei közgyűlés elnökével érkeztünk, kígyózó autósor várt arra, hogy a kiállítás területére mehessenek. Ugyan ma még csak péntek van – és szombaton várják a szervezők a legnagyobb rohamot –, de a fesztivál utcában már most hatalmas tömeg volt, és zsúfoltak voltak a kiállítócsarnokok is.

Vargha Tamás, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy az új igazgatási rendszerben a megyének első sorban a térségek fejlesztéseinek koordinációja a feladata, ennek megfelelően nem mindegy, hogy a Fejér megyei kistérségek mezőgazdasági területeinek milyen lehetőségei vannak, illetve, hogy azzal tudnak-e élni. Örömmel látom, hogy ilyen magas az érdeklődés, ami számomra annyit jelent, hogy a gazdák nem hagyják magukat elsorvasztani, hanem tudatosan építkeznek, nyilván a kereteiken belül – mondta az elnök, aki egyben Székesfehérvár országgyűlési képviselője is.
A Korda Filmstúdió vezérigazgató-helyettese, Somkuti András és a kiállítás szervezője Katona Zsolt Vazul kísérték végig a kiállításon a megye első emberét, aki odalépett egyes kiállítóhoz, és gyors interjút kért.

Nyárádi AttilaNyárádi Attila, aki egy Észak-magyarországi gépgyártó céget vezet, elmondta Vargha Tamásnak, hogy semmire nem menne az ország, ha annak lakói nem mernek végre vállalkozni. Tudomásul kell vennünk, hogy csak önmagunkat menthetjük meg, ehhez pedig összefogásra és bátorságra van szükségünk – mondta a harsányi vállalkozó, akik gyakorlatilag tisztán magyar mezőgazdasági gépeket állítanak elő. Nyárádi Attila hozzátette: már a mai napon is több üzlet rügyet fakasztott. A vállalkozó több, saját innovációs termékkel jelent meg a kiállításon. Mint elmondta: a magyar kreatív és innovatív nép, csak nehezen akar összefogni, pedig akkor bármire képes lenne.
A megyei közgyűlés első embere a külföldi gépipar forgalmazóit is meglátogatta.

Kalmár Tibor egy Fejér megyei forgalmazó cég vezetője büszkén jelentette ki, hogy az általa szállított nagy teljesítményű svéd mezőgazdasági gépekre már a mai napon is nagyszerű üzleteket kötött, többek között éppen Fejér megyei gazdákkal.
Az Agrárgépshow szenzációnapja a holnapi, szombati lesz, ugyanis akkor indul be a színpadi műsor is, ahol lesz Sárga Taxi, Országos Musical Kurzus, Európa legerősebb embereinek versenyén traktorokat húznak a New York Streeten, Irigy Hónaljmirigy, Király L. Norbert, Desperado és Charlie is. De még az is lehet, hogy a Magyarországon forgató Bruce Willis is kiugrik a kiállításra.
A kiállítás ideje alatt a Korda Filmstúdió valamennyi díszlete látogatható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik