Belföld

Tarlós BKV-mentő ötletei: dugódíj, adó

Dugódíjjal, a fővárosi kasszába befolyó helyi adóval és a parkolási rendszer egységesítésével javítana a helyzeten a főpolgármester.

Lesz dugódíj, és legalább egy önálló adó kivetésének a jogát is meg kell kapnia a fővárosnak – Tarlós István szerint ez jelentheti Budapest pénzügyi helyzetének rendezését.

Az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: jelenleg minden helyi adót a kerületek vetnek ki és használnak fel, így a bevételből nem kerül semmi a fővárosi tömegközlekedés büdzséjébe.

A főpolgármester kiemelte: nem a sokadik bőrt akarja lehúzni a kerületekről, hiszen nekik is megvan a saját bajuk. Úgy véli, a parkolási rendszert is egységesíteni kellene Budapesten, és az ebből befolyó bevételnek a tömegközlekedésben lenne a helye.

Ha mindezek megvalósulnának, akkor 2013-tól kezelhető lenne a helyzet, mert lennének források, amelyeket a BKV felhasználhatna. De csak 2013-tól, ezért is kell addig az állam segítségét kérnünk, hiába van nehéz helyzetben – fűzte hozzá Tarlós István.

Mint beszámoltunk róla, tegnap határoztak arról, hogy kilencmilliárdos tulajdonosi kölcsönt, illetve további hatmilliárd forint támogatást kap a cég a fővárostól. Nem lesznek járatritkítások, a tarifaemelés pedig szóba sem került.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik