Belföld

Z. Nagy-gyilkosság: tizennyolc éve nincs meg a gyilkos

Magda Marinkot vádolták, de végül felmentették ebben az ügyben.

1994. január 23-áról 24-ére virradó éjszaka betörtek Szeged egyik legismertebb cukrászmesterének otthonába, és bestiális kegyetlenséggel megölték a 42 éves Z. Nagy Bálintot, szintén 42 éves feleségét, Z. Nagyné Dunai Gizellát, valamint két fiukat, a 17 éves Dánielt és a 10 éves Balázst. A tragédia emléke még ma is megrázza a szegedieket.

Tizennyolc év eltelt a Z. Nagy gyilkosság óta, de máig sem derült ki pontosan, milyen indíték vezérelte a gyilkost, vagy gyilkosokat, mekkora érték tűnt el, egyáltalán elvitt-e valamit a házba behatoló? Mint ahogy azt sem mondta még ki jogerősen egyetlen bíróság sem: ki ölte meg Z. Nagyékat.

Azon a bizonyos januári napon a szomszédoknak és Z. Nagy Bálint munkatársainak az tűnt fel, hogy sem a családfő, sem felesége nem mutatkozott egész nap, és a gyerekek sem mentek iskolába. Miután a telefonhívásokra sem jött válasz, az egyik alkalmazott kiment Z. Nagyék Bárka utcai házához, és egy létrán felmászva belesett az ablakon. Mivel úgy látta, hogy az egyik gyermek az ágyában fekszik, és vért is vélt felfedezni az ágy körül, azonnal értesítették rendőrséget. A nyomozók a házba bejutva az emeleten, a hálószobáikban találtak rá az áldozatokra. Dulakodásnak és értékek utáni kutakodásnak semmi nyomát nem fedezték fel, de az rögtön kiderült, hogy a család tagjait lőfegyverrel ölte meg a támadójuk. Álmukban, netán még ébren? Egy biztos: valamennyien hálóruhában feküdtek az ágyon, a vérnyomok pedig arra utaltak, hogy az áldozatok nem mozdulhattak el, vagyis a fejüket ért lövések azonnal halált okoztak.

Z. Nagy Bálint, tehetős ember volt, mozgásérzékelős riasztó rendszert szereltetett be a házába, ám ez a gyilkosság estéjén nem volt bekapcsolva. A bezárt bejárati ajtón és az ablakokon nem találtak olyan nyomokat, amik erőszakos behatolásra utaltak volna. Pontosabban a földszinti lakrészben található gardrób negyvenszer negyven centiméteres ablaka volt sérült, és az ott fellelt nyomok arra utaltak, hogy a gyilkos itt juthatott be a lakásba, majd a bejárati ajtón távozott. Egyébként sem arany ékszert, sem említésre érdemes mennyiségű készpénzt nem találtak a nyomozók a házban.

Nem ez volt az egyetlen, az ország közvéleményét sokkoló emberölés akkoriban az Alföldön. 1993. december 19-én Kecskeméten is lezajlott egy három ember halálát okozó gyilkosság, A fegyverszakértői vizsgálat egyértelműen kimutatta, ugyanolyan típusú és kaliberű Scorpio fegyverrel gyilkoltak Bács-Kiskun megye székhelyén, mint a Z. Nagy házban.

A gyanú egy Jugoszláviából áttelepült, egykori idegenlégiósra, Magda Marinkóra terelődött, akit pár napon belül el is fogtak, de a Z. Nagy család lemészárlását Marinko elfogásának pillanatától tagadta.

„A szegedi Z. Nagy család megölésével kapcsolatosan kijelentem, hogy a Z. Nagy családot nem én öltem meg, bár tudom, hogy ki tette. Két szerb és egy horvát állampolgárságú férfi volt a tettes. Tudom a végrehajtók nevét, melyet én most azért nem mondok el, mert féltem a családtagjaimat. Annyit szeretnék még elmondani, tudom, hogy maximális büntetésre számíthatok, attól függetlenül, hogy a Z. Nagyék sérelmére elkövetett emberölést magamra vállalom-e vagy sem. De higgyék el nekem, amit én megcsinálok, azt én el is ismerem.” – vallotta Magda Marinko a Csillag Börtönben tartott kihallgatása során.

A Z. Nagy ügyben a rendőrség – az összegyűjtött bizonyítékok alapján – biztosra vette Marinko bűnösségét, és osztva ezt a véleményt az ügyészség is első fokon megvádolta a cukrászcsalád megölésével Marinkót. De miután a Fővárosi Bíróság úgy vélte: az elé tárt bizonyítékok nem bizonyítják minden kétséget kizáróan Magda Marinko bűnösségét a Z. Nagy ügyben, bizonyítékok hiányában felmentette Marinkót. Másodfokon már nem is szerepelt a vádak között a Marinko- perben Z. Nagyék megölése. Így aztán Marinkót Kecskeméten és Orosházán elkövetett rablógyilkosságok miatt ítélte életfogytiglani börtönre a magyar bíróság.

Jugoszláviában két szabadkai és egy palicsi rablógyilkosság miatt előbb halálbüntetést szabtak ki a délvidéki halálosztó csapat vezérére, majd ezt – a halálbüntetés szerbiai eltörlése miatt – életfogytiglani fegyházra változtatták. Ami azt jelenti: Marinkót, aki jelenleg a tiszalöki börtön lakója, magyarországi szabadulása után (ami 2019-ben várható) kitoloncolják Magyarországról, és minimum 30 évig egy szerbiai fegyintézet lakója lesz. Vagyis az 1963-ban született férfi legkorábban 86 éves korában szabadulhat. Kérdés: addig előkerül-e olyan bizonyíték, ami alapján minden kétséget kizáróan elmondhatjuk: Z. Nagyék gyilkosa is Magda Marinko volt. Egy tény: Marinko elfogása óta Magyarországon soha többé nem történt a délvidéki halálosztók módszerével végrehajtott, családot géppisztollyal elpusztító rablógyilkosság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik