Az egykulcsos adórendszer megszüntetését és helyette egy családi szempontokat érvényesítő, munkaközpontú, progresszív személyi jövedelemadózás bevezetését kezdeményezi a Jobbik.
Volner János frakcióvezető elmondta: azt kezdeményezik, hogy a jelenlegi 16 százalékos adókulcs helyett térjen vissza a kétkulcsos rendszer 18 és 36 százalékos szja-kulcsokkal, de megtartanák a jelenlegi rendszer családi kedvezményeit is. Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi rendszerben összesen 370 milliárd forint kieső adóbevételt jelent a társadalom leggazdagabb 15 százalékának támogatása. A Jobbik ezt az összeget a kétkulcsos, progresszív adórendszer visszaállítása mellett a termelői szféra támogatására fordítaná. Javaslatuk szerint ugyanis ebből az összegből minden mezőgazdaságban, iparban, vendéglátásban és kutatás-fejlesztésben dolgozó munkavállalónak havonta 20 ezer forint adókedvezményt lehetne biztosítani.
Volner János szerint ezekkel a változásokkal élénkíthető lenne a gazdaság és meg lehetne akadályozni a középosztály további leszakadását és elszegényedését. Javaslatukat ezért megküldik a kormánynak is és mindent megtesznek azért, hogy a kormány ebbe az irányba mozduljon el – mondta az ellenzéki politikus.