Belföld

Fidesz: nem hagyjuk magukra az elbocsátott köztisztviselőket

Az ígéret szerint a közszférából távozók piaci munkáltatójának 50 százalékos járulékkedvezményt biztosítanak egy évig.

A Fidesz nem hagyja magukra az elbocsátott köztisztviselőket – közölte Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője az MSZP-s Török Zsolt közleményére reagálva, amelyben a szocialista párt szóvivője egyebek mellett arról írt, hogy bár a Fidesz munkahelyteremtést ígért, másfél év után is csupán stagnáló foglalkoztatásról, “mi több, közel hétezer megszűnő közigazgatási állásról beszélhetünk”.

A Fidesz szóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: több szerénység és alázat lenne elvárható az MSZP részéről a munkanélküliséggel kapcsolatban, nyolcéves kormányzásuk alatt ugyanis 5 százalékról csaknem 12-re növelték a munkanélküliek arányát.

A Fidesz-kormány – folytatta – kiemelt nemzeti ügynek tekinti a munkaalapú gazdaság felépítését Magyarországon, és ezt a célját az európai válság közepette sem adta fel, az eredmények pedig biztatóak: a foglalkoztatási ráta 50,4 százalékra nőtt.

Selmeczi Gabriella utalt a közszférában zajló leépítésre is, kijelentve, hogy a Fidesz nem hagyja magukra az elbocsátott köztisztviselőket, akiknek elindul a Karrier Híd Program. Ennek lényege – részletezte -, hogy a közszférából távozók piaci munkáltatójának egy éven keresztül a minimálbér kétszereséig 50 százalékos járulékkedvezményt biztosítanak. Az érintettek 2012. február végéig regisztrálhatnak a programba önkéntesen és ingyenesen – tette hozzá, majd megjegyezte: “megdöbbentő tény, de a Gyurcsány-–kormány alatt 12 ezer köztisztviselőt küldtek el”.

Gál András Levente kormánybiztos január 12-én tájékoztatott a központi közigazgatásban dolgozó 73 460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érintő létszámleépítésről.

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szputnyik a legjobb vakcina, a minimálbér nem lesz adómentes, jövő héten átléphetjük a 4 milliós oltási határt, 6 millió beoltottól beszélünk társadalmi immunitásról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.