Belföld

Etióp lázadó csoport vállalta magára a magyarok elleni támadást

A lázadók szerint azonban nem ők, hanem az etiópiai katonák ölték meg az európai turistákat, köztük két magyart.

Az Afar Forradalmi Demokratikus Egységfront (ARDUF) nevű mozgalom vállalta magára a múlt hét kedden végrehajtott támadást, amelyben életét vesztette két magyar, két német és egy osztrák turista. A szervezet közleményében vállalta az akciót és számos etiópiai katona megölését, de azt cáfolták, hogy nyugatiakat öltek volna meg. Közlésük szerint etiópiai katonák ölték meg a turistákat tűzharc közben.

Az ARDUF megerősítette, hogy fogva tart két német turistát és két etióp katonát. “Megerősíthetjük, hogy biztonságban vannak, és jó egészségnek örvendenek azok a német állampolgárok, akiket etiópiai katonákkal együtt ejtettünk túszul” – áll a szervezet közleményében. A csoport közölte, “szavatolja a túszok békés elengedését az Afar térség vénjeivel folytatott békés tárgyalások útján”.

Az ARDUF nem közölte, hogy hol tartja fogva a négy túszt, és nem tett említést sem váltságdíjról, sem pedig a túszok elengedésének feltételeiről.

Az ARDUF az afar nevű nomád nép lakta, Etiópia, Eritrea és Dzsibuti határán átnyúló területek egyesítéséért küzd. A térségben 2007-ben öt európait – négy brit és egy francia állampolgárt – ejtettek túszul, majd végül alig két hét után váltságdíj fejében sértetlenül szabadon engedték őket. Ezt a támadást is az ARDUF számlájára írták a hatóságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik