Belföld

Útikalauz tüntetőknek – hol, ki, mikor, miért?

Tüntetés és ellentüntetés. Traktorral és jogsegélyszolgálattal. Kormány által lefoglalt belváros és riadókészültségben lévő rendőrség.


Tüntetések januártól-márciusig nagyobb térképen való megjelenítése

Hatalmas felháborodást és tiltakozást váltott ki az ellenzék, illetve a civilek körében, hogy a kormány két évre előre lefoglalta a főváros központi helyszíneit, a nemzeti ünnepek megrendezésére hivatkozva. Így az elégedetlenkedők számára a belvárosban gyakorlatilag nem maradt hely. Az ellenzék szerint a kormány cenzúrázza március 15-ét, és válaszul hatalmas ellendemonstrációkra készülnek. Tüntetés már most hétvégén is lesz. Három is. Az FN24 összeállította 2012 első negyedéves demonstráció-naptárát térképpel és videókkal.

Békemenet a kormány mellett
2012.01.21. (szombat)

Néma, békés demonstrációval tüntetnek a kormányért és Európáért Széles Gábor, Bayer Zsolt, Bencsik András és holdudvara a szombati kormányvédő békemeneten. Az Echo TV hivatalos Youtube-oldalára feltöltött klip elején Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője, Széles Gábor vállalkozó és Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája beszél az Orbán-kabinet melletti – a Hősök terétől az Országházig tartó – civil felvonulásról.

A felvétel végén Bayer Zsolt hozzáteszi: ők igent mondanak Európára, de nemet mondanak arra, amit „Európa ma a magyar kormánnyal és Magyarországgal művel”. Bayer szerint, aki nem akarja, hogy az IMF válasszon kormányt és kormányfőt Magyarországon, annak a szervezők és „sok-sok magyar ember mellett” ott a helye a szimpátiatüntetésen.

A Fidesz korábban jelezte, hogy a párt nem képviselteti magát az eseményen.

A délután 16 órakor kezdődő budapesti békemenetre a többi közt Nyíregyházáról, Kiskunhalasról, Pécsről, Komlóról, Szegedről, Pécsről, sőt az országhatáron túlról is érkeznek a kormányt védeni akarók. A szervezők nem csupán embertömegre, hanem sok-sok munkagépre és traktorra is számítanak.

Schmitt Pál diploma(f)osztója
2012.01.21. (szombat)

A kormány melletti békemenettel egyidőben, 16 órakor kezdődik a köztársasági elnök plágiumbotrányára reagáló „Ünnepélyes Diploma(f)osztó“, a budapesti Dísz téren. A Facebookon szervezett demonstráción a civil szervezők mellett felszólal a Magyar Szolidaritás Mozgalom, az Új Ellenállás, az Egymillióan a Demokráciáért képviselője is, valamint az ellenzéki szervezetek vezetői is.

A Várban lévő demonstrációt a Magyar Köztársaság Barátai elnevezésű csoport elsősorban azoknak ajánlja, akik nem akarnak Bayer Zsolttal és Széles Gáborral sétálgatni.

Közel azonos időben a köztársasági elnökkel szimpatizáló magánszemélyek is demonstrálni fognak a Várban bejelentett helyszín közelében. A Magyar Köztársaság Barátainak sajtóközleménye szerint nem kizárt a provokáció. „Minden esetleges rendzavarásról fénykép- és videofelvétel készül, a résztvevők biztonságát garantálják” – hangsúlyozzák.

Hadd szóljon!
2012.01.22. (vasárnap)

A vasárnap sem telik el elégedetlenkedők nélkül. A Hadd szóljon! – Újabb tüntetés a sajtószabadságért elnevezésű demonstráció a Klubrádió elnémítása ellen protestálóknak szól vasárnap délután 15 órától a Batthyány-örökmécsesnél. A szervezők mint felhívásukban írták, azokat várják, akik “itt is tiltakozni akarnak a Klubrádió elhallgattatása ellen és akiknek elegük van abból, hogy alapvető demokratikus jogaiktól fosztják meg őket az Európai Unió egyik tagállamában”.

Riadókészültségben a rendőrség

A Népszava információi szerint nemcsak a szombati, kormányt támogató Békemenet idejére, hanem vasárnapra is “összetartást”, azaz folyamatos riadókészültséget rendeltek el a budapesti rendőrség teljes személyi állománya számára. A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint nemcsak az egyenruhások, hanem a civil ruhás nyomozók és az adminisztratív dolgozók sem tarthatnak pihenőnapot.

A napilap úgy értesült, hogy a belügyi vezetés az országos hatáskörű alakulatokat – a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Köztársasági Őrezred állományát – is készültségbe helyezte. Hogy miért “riadóztatták” őket vasárnapra is, nem tudni, de a rendőrök körében az a szóbeszéd, hogy a kormány “2006-os jellegű” eseményektől tart.

Tüntetés az Új Színházért
2012.02.01. (szerda)

Pár napos “pihenő” után, február elsejével folytatódik a demonstrációhullám. Tüntetés és ellentüntetés is lesz az Új Színháznál, ahová a magyar antifasiszták és szélsőjobb szervezetek egyaránt várják szimpatizánsaikat.

“Meghívunk, tiltakozz velünk, amikor a szélsőjobb a II. világháború után újra elfoglal egy országos közintézményt! 2012. február 1-jén, (cinikus módon a 2. Magyar Köztársaság emléknapján) Magyarországon az adófizető polgárok pénzén támogatott Új Színház vezetését átveszi egy szélsőjobboldaliságáról ismert igazgató” – áll a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége felhívásában.

A szélsőjobb azonban ellentüntetésre készül, melyhez a Hatvannégy Vármegye Mozgalom és két gárdista szervezet is csatlakozik.

MTI/Mohai Balázs

Tömegdemonstrációt szervez a Kossuth térre a Szolidaritás
2012. 03.10. (szombat)

Együtt a Köztársaságért – tüntetés a szociális és a szabadságjogokért elnevezéssel tömegdemonstrációt szervez március 10-re a Kossuth térre a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Közleményük szerint tavaszra „a magyar társadalom tűrőképességének végső határaihoz érkezik. A megemelt adóterheket, a munkabérekre vonatkozó új szabályozásokat már mindenki saját bőrén tapasztalhatja”, miközben az új alaptörvényt nem érzi sajátjának.

A Szolidaritás várja a szakszervezeteket és a különböző társadalmi szervezeteket is a demonstrációra.

Fidesz-cenzúra vagy tervezés? Visszaütött a kormányzati foglalás
2012.03.15. (csütörtök)

A fél fővárost lefoglalta a kormány az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Ráadásul két évre előre. „A nemzeti rendezvények sajátossága azonban, hogy minden évben ugyanabban az időben kerülnek megrendezésre, ezért kérjük, hogy amennyiben lehetséges, a 2013. és 2014. évre is tekintsék őket irányadónak” – írta engedélykérelmében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. 2014-ig tehát minden fontos közterület a kormánypártiaké, így az ellenzéki és civil demonstrációknak egy macskakőnyi hely sem maradt. Szijjártó Péter szerint erre azért volt szükség, “mert állami ünnepeken állami ünnepségeket rendeznek, és helyes, ha a kormány előre megtervezi ezek helyszínét.”

A szokásos állami ünnepségek helyszínei (Nemzeti Múzeum környéke, Kossuth tér) mellett még nyolc másik helyszínre is igényt jelentett be a minisztérium. A többi közt a Ferenciek terére, Március 15-e térre, de lefoglalták az Erzsébet hidat és a Képviselői irodaház környékét, a Várba vezető utat, az I. kerületi Horváth kertet, valamint a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája környékét is.

A fővárosi önkormányzat is ünnepel. Pluszban lefoglalták még az Andrássy utat, Deák teret, a Hősök terét, Clark Ádám teret, és a Blaha Lujza teret is.

Száz évre előre bejelentett foglalási igény

A kormány közterület-foglalási engedélyére válaszul a Milla – akiknek a fellebbezését a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászai fogalmazzák – száz évre előre bejelentette tüntetéseit. “Követve nagy vezérünk példamutatását, következő 100 évre mind március 15-re, mind október 23-ra bejelentettük a BRFK-n szokásos tüntetésünket a Szabad sajtó útra” – olvasható az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport oldalán, ahol nemrég megosztották a BRFK által kiadott igazolást, miszerint a bejelentés megérkezett a rendőrséghez, az egyeztetés jelenleg is folyik.

„Elsősorban nem a rendőrség, hanem a fővárosi önkormányzat felelőssége, hogy idén elmarad a már hagyományosnak számító az Egymillióan a magyar sajtószabadságért tüntetés a Szabad sajtó úton” – mondta megkeresésünkre Fazekas Tamás, a TASZ ügyvédje. A jogsegélyszolgálat több ellentmondást is talált a főváros területfoglalási kérelmében és a civil tüntetést elutasító rendőrségi indoklásban. „A Szabad sajtó útjára nem is vonatkozott a főváros területfoglalási kérelme, mint ahogy a Milla kérelme sem csak az Erzsébet hídra szólt. Ráadásul nem egész napra akarták lefoglalni, szemben a főváros engedélyével. Amúgy pedig semmi nem tiltja, hogy megjelenjenek olyan területen – így például a főváros rendezvényén -, ami akkor nem közterületnek számít” – közölte a jogi képviselő.

Fazekas Tamás kulturálatlan módszernek nevezte a kormány területfoglalását. Szerinte jogállami keretek között ilyesmi nem fordulhat elő. „A Milla „százéves bejelentése” is azt mutatja, hogy mennyire abszurd ez a helyzet. Felhívja a figyelmet arra, hogy sunyi eszközökkel nem lehet kommunikálni. Demokráciában egyetlen megoldás elfogadható: meg kell egyezni” – tette hozzá az ügyvéd.

Ha megkeresés érkezik, kész tárgyalni a főváros március 15-éről

A Főpolgármesteri Hivatal fenntartja korábbi véleményét, hogy nem kívánja megakadályozni, hogy az “Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért” civil szerveződés 2012. március 15-én demonstrációt tartson az Erzsébet híd környékén – tudatta Tarlós István kabinetfőnöke.

Szeneczey Balázs közleménye arra a jogi szabályozásra hivatkozik, amely szerint, ha egy  szervezet demonstrációt jelent be a rendőrségnek, olyan helyszínt érintően, amelyre a közterület tulajdonosa érvényes közterület használati engedélyt adott ki, akkor ezt – a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó kezdeményezést – a rendőrség elutasítja.

Amennyiben a Milla szervezőitől azonban megkeresés érkezik a közterület-használati megállapodással rendelkező hivatalhoz, akkor készek a részletekről tárgyalni.

Vlagyimir Putyin hatalmát nem sok minden fenyegeti, ám ezek egyike biztosan Alekszej Navalnij. Az orosz ellenzéki vezető által kiszivárogtatott felvételek szerint az elnöké a világ legdrágább palotája. Ezek a képek rettenetes politikai károkat okozhatnak az orosz elnöknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.