Az OktpolCafé legfrissebb bejegyzésében megállapítja, hogy a korábbi két évtized expanzióra és állami normatívára építő felsőoktatáspolitikája eredményeképp olyan helyi intézményi portfóliók jöttek létre, melyek összlétszámukban kielégítő méretűeknek tűnnek, de valójában töredékszakok és kis képzési területek mozaikdarabjaiból állnak össze.
A jelenleg elkerülhetetlennek látszó sokk kritikus helyzetbe hozza a kisebb intézményeket, mert mozaikjuk minden kis eleme egyszerre kérdőjeleződik majd meg – állapítja meg Setényi János. A nagy tudományegyetemek még időt nyerhetnek, “életképesebb” karjaik finanszírozhatják a bedőlni látszókat és az oktatóállomány egy részét a 2014-ig tartó TÁMOP-projektekből finanszírozhatják. A töredékszakokkal dolgozó kisebb intézmények viszont már a felsőfokú szakképzésbe sem vonulhatnak vissza, mert az állami finanszírozás megvágása ezt a képzési szintet is érinti.
A kis vidéki intézményeknek nagyjából egyetlen lehetősége marad: integrálódni egy nagyobb egyetemhez. „De hogyan kel majd el a csúnya leány, ha a kiszemelt férfi a puszta túlélésért küzd a következő években?” – teszi fel a kérdést Setényi.
