Belföld

Schmitt-ügy: vizsgálatot indít a SOTE

Vizsgálóbizottságot hoz létre a Semmelweis Egyetem Schmitt Pál kisdoktorijának tanulmányozására.

„A Testnevelési Egyetemen 1992-ben történtekkel kapcsolatban a Semmelweis Egyetem, mint jogutód folyamatosan tájékozódik. Az egyetem rektora hétfőn felkérte a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánját, hogy hozzon létre tényfeltáró vizsgáló bizottságot, mely tanulmányozza Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit” – áll a SOTE közleményében, melyet a HVG idéz.

A lap múlt szerdán számolt be arról, hogy Schmitt Pál 1992-ben készült doktori értekezése erősen plágiumgyanús, mivel annak nagy része egy bolgár sportkutató Nikolaj Georgiev korábbi munkájának szó szerinti fordítása.

A plágium vádját a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményben utasította vissza, a kormányfő szóvivője pedig „bulvárkacsának” titulálta, de érdemben eddig senki nem cáfolta a felmerült aggályokat. Az ügy nagy port kavart mind a hazai, mind a nemzetközi médiában. Magyar kutatók vizsgálatot sürgetve petíciót küldtek az MTA elnökének, a Semmelweis Egyetem rektorának és Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjének.

Az államfő tegnap szerepelt először a nyilvánosság előtt a botrány kirobbanása óta. A Nemzetgazdasági Minisztérium új államtitkárának kinevezési ceremóniáján azonban a sajtó munkatársai nem kérdezhettek semmit. Az újságírókat akkor azzal nyugtatták a KEH munkatársai, hogy csütörtökön Egerbe látogat dr. Schmitt Pál, ahol előadást tart az Eszterházy Károly Főiskola diákjainak. Ám, mint arról a Hír24 elsőként beszámolt, ma kiderült, hogy a köztársasági elnök mégsem tart rendkívüli osztályfőnöki órát az egri diákoknak. A hivatalos álláspont szerint azért, mert vizsgaidőszak van és nem akarja megzavarni a főiskolások felkészülését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik