Belföld

Polgári védelmi szolgálatra is kötelezhetnék a BKV-sofőröket

A BKV megmentése érdekében akár polgári védelmi szolgálatra is kötelezhetnék a buszsofőröket, illetve a járművek karbantartását végző személyeket.

Egy tavaly elfogadott alkotmánymódosítás alapján “helyi önkormányzati tulajdonnak az állam vagy helyi önkormányzat részére történő átadásáról törvény rendelkezhet”. – számol be a Népszabadság.

Ennek alapján államosították a megyei önkormányzatok szinte valamennyi, illetve Esztergom város egyes intézményeit.

Semmi nem akadályozhatja meg tehát a kormányt abban, hogy a főváros tulajdonában levő közlekedési céget is egyszerűen állami kézbe vegye. Ezzel persze a BKV üzemeltetésével kapcsolatos összes kockázatot – és a hitelállományt is – a nyakába venné, de a megyék és Esztergom esetében a kabinet ugyanezt vállalta.

A cikk szerint a kormány a BKV esetleges csődje esetén ugyanakkor akár veszélyhelyzetet is hirdethet, hiszen a fővárosi közösségi közlekedés leállása “olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását (…) olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja”, amely rendkívüli intézkedéseket követelhet meg. Ebben az esetben pedig a katasztrófavédelmi törvény szerint a “gazdálkodó szervezet működése rendeletben (…) a magyar állam felügyelete alá vonható”. Vagyis átmenetileg e rendelkezés alapján is államosíthatnák a BKV-t. Emellett polgári védelmi szolgálatra kötelezhetnék a buszsofőröket, illetve a járművek karbantartását végző személyeket, akik így a sztrájkjogukat sem gyakorolhatnák.

A cikk szerint kizárólag a jogalkotó fantáziáján múlik, hogy a BKV csődhelyzete – esetleg a közlekedési dolgozók munkabeszüntetése – esetére milyen szabályozást találnak ki. Jogszabályba lehet foglalni például a tömegközlekedési válsághelyzetet, amikor más busztársaságokat – és járművezetőket – köteleznének a szolgáltatás biztosítására. Vagyis Volán-társaságok vagy kisebb magáncégek kapacitását vehetnék igénybe, esetleg bizonyos átalánydíj kilátásba helyezése mellett – olvasható a Népszabadságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik