Belföld

Matolcsy visszalőtt Járainak

A tárcavezető meghívta „volt barátját” a Nemzetgazdasági Minisztériumba, hogy lássa, kiváló szellemi és fizikai állapotnak örvend.

A Költségvetési Tanács közelmúltban lemondott elnöke, Járai Zsigmond korábban úgy nyilatkozott, Magyarország csak egy gazdaságpolitikai fordulattal tud kilábalni a nehéz helyzetből, az európai uniós szabályoknak 150 százalékig meg kell felelni, módosítani kell az adórendszert és az elvárásoknak megfelelően a jegybanktörvényt is.

Az m1 Ma reggel című műsorában pedig arra a kérdésre, hogy Matolcsy Györggyel sikeresen végrehajtható-e a gazdaságpolitikai fordulat, azt válaszolta: a miniszter eléggé elhasználódott a piacon, ő nagyszerű képet tud felrajzolni a pénzügypolitikát illetően, de a pénzügyi irányítást kellene megerősíteni.

Erre válaszolt most közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője, amelyben így fogalmazott: „némi szomorúsággal állapítom meg, hogy volt barátom, Járai Zsigmond legutóbbi közleményeiben figyelmen kívül hagyja az Orbán-kormány eddig elért eredményeit”.

A többi között azt, hogy a 2010-ben örökölt, több mint 7 százalékos költségvetési hiányt az év végére 4,2 százalékra szorították le, a 2011-es költségvetést többlettel zárták, a 2012-re előre jelzett költségvetési hiány az Európai Bizottság által visszaigazoltak szerint is 3 százalék alatti lesz.

A miniszter emlékeztetett: 2011-ben kidolgozták a Széll Kálmán Tervet és a munkaösztönző, munkahelyteremtő, családtámogató adórendszer átalakításában is döntő áttörést értek el. Emellett lépéseket tettek a lakossági devizaadósság csökkentésére, és 2011 végére megszületett a megállapodás a kormány és a Bankszövetség között.

Matolcsy György megjegyezte: szívesen látja Járai Zsigmondot egy beszélgetésre miniszteri dolgozószobájában, a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épületében, “hogy személyesen is meggyőződhessen arról, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik