Belföld

A Facebookon keres májdonort a fiatal lány

Sürgősen májdonorra van szüksége egy 23 éves tatai lánynak, ezért a Facebookon indított kampányt. Rövid idő alatt több mint kilencezren osztották meg az oldalt.

Renáta 2004 augusztusában szenvedett súlyos autóbalesetet Németországban. Barátjával az előttük haladó gépkocsi hátuljának ütköztek, átszakították a szalagkorlátot és a lány a szélvédőn keresztül az alattuk lévő autópályára zuhant. A baleset következtében a jobb lábfejét, valamint a bal lábát combtól lefelé amputálni kellett és a belső szervei is súlyosan károsodtak. Két hónapig mesterségesen altatták, az elmúlt években összesen tizennyolc műtéten esett át.


“Megjártam a poklok poklát!”

„A balesetre nem igazán emlékszem, arra viszont igen, hogy mikor magamhoz tértem a kórházban, édesanyám ott ült az ágyam mellett, én pedig csak annyit tudtam mondani, hogy ne aggódjon, „ki fog nőni” a lábam. Aki ismer, az tudja, hogy életvidám lány vagyok és soha semmit nem adok fel. Legyen bármiről is szó. A hét év alatt sok mindenen mentem keresztül, amit senkinek sem kívánok. Szó szerint megjártam a poklok poklát, de itt vagyok és élek. Sokan nem fogadnak el, mert kerekes székben vagyok, de sokkalta többre vagyok képes, mint bármelyik egészséges ember” – mondta a Hír24-nek az életmentő segítségre váró lány.

Renátát a tatabányai kórház hematológia osztályán kezelik, valamint kéthavonta kontrollra kell jelentkeznie a fővárosi Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján, miután tavaly bevérzett a nyelőcsöve. Hat napig küzdöttek az életéért az orvosok. A lánynak egyetlen esélye maradt a gyógyulásra, ha minél hamarabb májdonort találnak neki.

„Csoda, hogy még él, és itt van velünk! Csodálom és tisztelem őt. Szeretne meggyógyulni, szeretne kikerülni a kerekes székből, és úgy élni, mint a többi fiatal. Neki még feladata van és élnie kell” – nyilatkozta lapunknak Renáta édesanyja.


Több mint százan várnak májra

A lány 2009-ben került fel a transzplantációs listára, de eddig nem sikerült számára megfelelő donort találni. Úgy döntött, nem vár tovább, a Facebookon indított kampányt, hátha tud valaki segíteni neki abban, hogy közelebb kerüljön az életét megmentő beavatkozáshoz. A felhívásokat több százan osztották meg, az adatlapot pár nap alatt több mint kilencezren jelölték be. Renáta megmentéséért külön oldalakat is indítottak.

„Rengetegen telefonáltak, nap mint nap elmondják, hogy gondolnak rá és imádkoznak érte. Sajnos nagyon sok a kételkedő és rosszindulatú ember is, pedig mi nem szeretnénk mást, csak hogy osszák meg az oldalt, és ha valaki olyan olvassa, például orvos, aki hall szervfelajánlásról, akkor szóljon” – tette hozzá az édesanya.

A fiatal lánynak külföldön is elkezdtek donort keresni. Magyarországon több mint százan várnak májra. Az átültetésre a májelégtelenség végstádiumában kerülhet sor, azaz amikor már a gyógyszerek sem segítenek.

„Nem szabad soha feladni. Mindig történik valami rossz, de utána csakis jó jöhet” – mondta bizakodva Renáta.

Kevés a donor
Magyarországon évente mintegy 7000 beteg hal meg végstádiumú májelégtelenségben. Ebből 60-70 beteg van a májtranszplantációs várólistán. Az agyhalottból származó szervek elégtelen száma miatt a várakozási idő alatt évente 15-20 beteg hal meg az életmentő szervre várva.
Tavaly a fővárosi Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján negyvenegy májátültetést végeztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik