Belföld

Nem tudnak pályázni a Győr megyei kistelepülések

Mezőgazdasági utak felújítására pályázhatnak az önkormányzatok és az agráriumban dolgozó vállalkozások. Az állam 3 milliárd forintos támogatást nyújt, az elnyerhető összeg a beruházás 75 százaléka.

Az önkormányzatok szerint az önrészként vállalt, fennmaradó 25 százalék még nem volna magas, ám a 27 százalékos áfa annál inkább. Különösen úgy, hogy a helyhatóságok nem igényelhetik vissza a forgalmi adót, így csak kevesen tudnak pályázni az egyébként rég várt támogatásra.

Hárommilliárd forintos pályázatot írt ki a Vidékfejlesztési Minisztérium mezőgazdasági utak építésére, felújítására, amelyre az önkormányzatok január 31-ig nyújthatják be igényüket. A támogatás 75 százalékos, az érintettek legalább 4 ezer, legfeljebb 215 ezer euróra pályázhatnak.

“Az árkok eltűntek az utak mellől, benőtte a fa, a gaz, és egyébként ez amúgy nagyon értékes biomassza alapanyag is lehet. Ezért úgy gondoljuk, hogy amellett, hogy rendbe tesszük ezeket az utakat, amellett a helyi közösség számára, az önkormányzatok, közintézmények számára biomassza alapanyagot biztosíthatnak” – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, még szeptember 18-án a győr-ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban tartott tájékoztatójában.

Az önkormányzatok örültek a vidékfejlesztési tárca pályázatának, mivel nagy szükség van a külső utak karbantartására.

“Ha jól összeszámolom, akkor lenne egy ilyen 38 kilométernyi rész, amiből mi megcsináltunk 4 kilométert” – így Szalai Zoltán. A Csorna melletti, közel kétezer lakosú Farád polgármestere szerint a minisztérium konstrukciója sokba kerül a községnek. Hiába a 75 százalékos finanszírozás, ha az önerő 25 %, nem beszélve a 27 százalékos forgalmi adóról, amit az önkormányzatok nem kapnak vissza, hiszen nem áfa-visszaigénylők.

“Igazán nem is néztük meg, hogy anyagilag mennyire lenne szükség, mert nincs esélyünk így pályázni. Önerőnk annyi bizony nincs, és ugye minket az zavar leginkább, hogy az áfát nem kalkulálták bele ennek a projektnek a költségvetésébe.” – nyilatkozta a farádi polgármester.

“Nemcsak az a feladatunk nekünk, hogy az utakat rendbe tegyük, hanem az önkormányzati tulajdonba lévő épületeket, közterületeket rendben tartsuk” – ezt már Németh Ottó, Rábcakapi első embere mondta.

A 200 lelkes település polgármestere azt mondja, a pályázat szerint olyan természeti adottságokra lehet pluszpontokat kapni, amelyek sík vidéken nincsenek, és a Rábaközben tanyákból sincs sok. Annál több a rossz állapotú, sáros földútból.

“Az önkormányzat a költségvetésben minden évben elkülönít pár százezer forintot arra a célra, hogy a külterületi utakon a kritikus helyeket megjavítsuk. Nekünk az a dolgunk, hogy beszerezzük a töltelékanyagot, és az itt gazdálkodó emberek, gazdák azt a megfelelő időben, a megfelelő helyre bedolgozzák.” – tette hozzá a vezető.

A polgármesterek azt mondják, a helyi megoldások csak átmenetiek lehetnek, ráadásul a traktorok a sárfelhordás miatt a közutakat is jelentősen károsítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik