Belföld

Szijjártó a Majtényi-ügyről: vannak elhúzódó kinevezések

Vannak még a tavalyi évről áthúzódó kinevezési ügyek - így reagált a miniszterelnök szóvivője arra, a kormányfő nem írta alá Majtényi György történész főiskolai tanári kinevezését.

“Vannak még a tavalyi esztendőről áthúzódó kinevezési ügyek, és ezeket a kinevezési ügyeket le fogjuk zárni, mindenkitől nyugalmat és türelmet szeretnék kérni” – fogalmazott a Majtényi György (a volt adatvédelmi ombudsman fia) kinevezésével kapcsolatos kérdésre Szijjártó Péter szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.

A szóvivő kitért arra is, hogy az Európai Bizottság felszólította Magyarországot a Malévnak nyújtott, “az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen” állami támogatás visszafizettetésére, és azt mondta: az EU döntése a múlt egyik súlyos öröksége, mert 2003 óta a szocialista kormányok kényszerpályára állították a légitársaságot.

A kabinetnek négy hónapja van a kérdés rendezésére, a teendőkről pedig Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter készít majd előterjesztést – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy sajtóhírek szerint szabadulna a kormány a nemzeti légitársaságtól – akár olyan áron is, hogy ő fizetne, hogy vigyék -, a szóvivő azt válaszolta: ezt a szenzációhajhász írások kategóriájába sorolja.

A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló új törvényről Szijjártó Péter azt mondta: “Azért lehet nyugodt a magyar kormány ebben a tekintetben is, mert ez a jegybanktörvény, amelyet az Országgyűlés elfogadott, nem hogy leépíti, hanem megerősíti a jegybanki függetlenséget, és ennek az ellenkezőjét még senki nem bizonyította.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik