Belföld

Nyugdíjügy – kész átverés?

A Népszabadság szerint a nyugdíjpénztárakból kilépett 2,8 millió embert átverte a kormány.

Minden jelenlegi magánnyugdíjpénztár-tagnak járni fog a teljes állami nyugdíj, függetlenül attól, március végéig visszalép-e az állami nyugdíjrendszerbe – állította a Népszabadság megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. A múlt év végén elfogadott módosításokból korábban arra lehetett következtetni, hogy azok, akik 2012 márciusa után is pénztártagok maradnak, csak csökkentett állami nyugdíjra lesznek jogosultak, akik viszont visszalépnek, a teljes nyugdíjat megkapják.

A szaktárca szerint azonban mindenki teljes nyugdíjjogosultságban részesül 2012 januárjától. Ez sokkoló üzenet annak a mintegy 2,8 millió volt pénztártagnak, akik azért léptek vissza tavaly az állami rendszerbe, mert attól tartottak, elvész jogosultságuk a teljes nyugdíjra.

A Népszabadság szerint ők pórul jártak, hiszen volt vagyonuk elolvadt a közös kiadások közt, miközben csak egy ígéretet kaptak az egyéni nyugdíjszámlák bevezetésére, ahol állítólag majd nyilvántartják a visszavett vagyonnak megfelelő összeget is.

Ha nem léptek volna vissza, meglenne a vagyonuk, és a nyugdíjjogosultságuk csorbulását sem kellene elszenvedniük. A múlt év végén elfogadott stabilitási törvényből nem lehet pontosan kibogarászni, mi vonatkozik a pénztáruk mellett kitartókra – talán azért, mert az NGM szerint várhatók még jogszabály-módosítások nyugdíjügyben. Tehát elképzelhető, hogy azokból derül majd ki, mi vonatkozik a maradókra.

A megbízott már nem illetékes

– Nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízotti tevékenységem december 31-ével véget ért, már csak egyes részterületeivel foglalkozom ennek a munkának, a feltett kérdésekre a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes válaszolni – ezt a válaszolta Selmeczi Gabriella. A lap azt kérdezte, a módosult feltételek miatt meg kell-e nyitni a magánnyugdíjpénztárba való visszalépés lehetőségét azoknak, akik a nyugdíjjogosultságuk elvesztését féltve léptek vissza az állami ellátórendszerbe. Selmeczi legutóbb múlt csütörtökön szólalt meg nyugdíjügyben: akkor azt mondta, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal több büntetőfeljelentést készül tenni hűtlen kezelés miatt a nyugdíjpénztárak működésével összefüggésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik