Hogyan jött az ötlet, hogy Csernobilban forgassatok?
Antonnal (Anton Bendarzsevszkij, a film szerkesztő-riportere, a Kitekintő internetes külpolitikai hírportál poszt-szovjet térségéért felelős rovatvezetője. A Kitekinto.hu a film másik gyártója – a szerk.) még az első diplománkat végeztük a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán, televíziós újságíró szakon a kommunikáció-médiatudomány tanszéken. Régóta ismerjük egymást, jó barátok vagyunk, többször forgattunk együtt még a Magyar Televíziónál, a régi szép időkben.
Tavaly januárban mindkettőnkben tudatosult, hogy itt a 25 éves évfordulója a csernobili atomkatasztrófának, amiről már többször is beszélgettünk. Ekkor kezdtünk ötletelni azon, hogy valamilyen módon ki kellene jutni az áprilisi évfordulóra, hiszen tudtuk, hogy lesz egy rendezvény Kijevben, a „Twenty-five years after Chernobyl Accident” nemzetközi atomenergia-biztonsági konferencia, amelyet Ukrajna szervezett, és 40 ország köztársasági elnökei és miniszterelnökei vettek részt rajta. Gondoltuk, hogy ez egy jó apropó lesz, ha meg tudjuk oldani a kijutásunkat és a projekt finanszírozását, és innen kiindulva kvázi hólabda-módszerrel olyan interjúalanyokhoz tudunk jutni ajánlásokkal, akik esetleg annak idején az atomerőműben dolgoztak, vagy a Zónában laktak. Nyilván ez a konferencia jó volt arra is, hogy a kormányzati oldalt is megszólaltattuk, és tudtuk a két oldal véleményeit ütköztetni – illetve integrálni tudtuk a két oldal véleményét a filmbe, és egy cikk-sorozatba.
Akadt támogatója a projektnek, vagy mélyen saját zsebbe kellett nyúlni a finanszírozáshoz?
Akadt, mert alig hogy elkezdtük a pályázati anyagokat a különféle hazai, illetve hazánkban működő multinacionális energetikai cégek felé kiküldeni, egy-két hét múlva jelentkezett a Paksi Atomerőmű Zrt., hogy hajlandóak az egész projektet finanszírozni. És ekkor vette kezdetét az őrület, az út megszervezése…
Mennyi időbe tellett az út és a Csernobilba való bejutás leszervezése?
Elkezdtük a szervezést gőzerővel az engedélyek, a sajtó-akkreditáció miatt. Hála Magyarország Külügyminisztériumának, az ukrajnai magyar nagykövetségnek, hogy nagyon gyorsan sikerült az engedélyeket beszerezni mind a konferenciára, mind a Zónába való bejutásra. Ezzel kezdetét vehette a 23 órás kalandos utazás Kijev felé, amit autóval tettünk meg, tekintettel a rengeteg filmtechnikára, amit magunkkal vittünk – és így volt költséghatékonyabb.
Hány napot töltöttetek Csernobilban, illetve a Zónában?
A forgatás nyolc napot vett igénybe. Rögtön az első nap meglátogattuk a Zónát és településeit: jártunk Csernobilban, Pripjaty halott városában. Elvittek minket a csernobili atomerőműbe, megtekinthettük a már leállított blokkokat, sőt, elfogyaszthattunk egy nagyon bizarr ebédet az atomerőmű menzáján. Az ebédet az ukrán Rendkívüli Ügyek Minisztériumának miniszterével, és helyettesével költöttük el, akik biztosítottak mindenkit afelől, hogy az ételek mind egy szálig a Zónán kívülről származnak. Falatoztunk egy jóízűt a szarkofág árnyékában, és közben le tudtuk forgatni azokat az interjúkat, amiket elterveztünk.
Ottlétetek alatt kikkel készítettetek interjút? Gondolom, találkoztatok olyan emberekkel, akik a katasztrófa után dolgoztak az erőműben?
Igen, tudtunk interjúkat készíteni volt likvidátorokkal – akik a baleset után a sugármentesítést, illetve a szarkofág-építést végezték -; volt dolgozókkal – akik az atomerőműben valamilyen funkcióban dolgoztak -; és olyanokkal, akik a Zóna településein éltek.
Meg tudtuk interjúvolni a kisembereket, akik úgy keltek fel nap mint nap az atomerőmű dolgozójaként, hogy hihetetlenül jó fizetésük volt; fantasztikus szolgáltatásokkal volt ellátva a város, amiben éltek – és ami egyedülálló volt az egész Szovjetunióban, hiszen Pripjatyban 1986-ban nem volt jegyrendszer, míg Kijevben igen – és ez az egész pokollá változik 1986. április 26-án éjjel. Hogyan élte meg, hogyan tudta folytatni az életét, dolgozott-e az újraindított atomerőműben, és mi történt vele, mikor leállították 2000-ben az erőművet végleg – és onnan hogyan tudja újrakezdeni?
Rengeteg ilyen történetet sikerült feldolgoznunk és a filmbe integrálnunk, amelyek a folyamatos újrakezdésről szólnak – és a folyamatos veszélyhelyzetekről. De egyik ember sem mondta, hogy bármikor is félt volna. Mindenféle félelem nélkül vettek részt az újjáépítési munkálatokban, és annak tudatában mentek az erőmű környékére, hogy voltak olyan napok a baleset után, amikor a sugárzás a normál szint hatszázezerszerese volt! Mindezt azért vállalták, hogy megvédjék a területüket, a hazájukat.
Mennyi nyersanyag jött létre ebből a nyolc napos monstre forgatásból?
A nyolc napos forgatásból 20 órányi saját forgatott anyag jött össze, de a filmnek – a saját interjúkon túl – óriási értéke az a 100 órányi archív felvétel, amelyek közül jó párnak a titkosítását tavaly, tavalyelőtt oldották fel. Exkluzív anyagok, melyek máshol még nem kerültek bemutatásra.
Hogyan sikerült ezekhez hozzájutni?
Ezeket az anyagokat Anton újságírói kapcsolatain keresztül Moszkvából, illetve Kijevből szereztük be. Az utómunka hónapjai során folyamatosan érkeztek be hozzánk különböző – sajnos legtöbbször nagyon rossz – minőségű anyagok, amelyeket megpróbáltunk bemutatható formába javítani. Az igazi munka azon volt, hogy hogyan tudjuk rendszerezni ezt a rengeteg anyagot – 100 órán felüli nyersanyag, illetve több mint ezer archív fotó -, hogy a többszázezer snittből a releváns anyaggal tudjunk dolgozni. Ez hat hónapig tartott.
Milyen a film fogadtatása, hiszen, ha jól emlékszem, a pécsi ősbemutató teltházas volt?
Kezdetben féltünk, hogy egy dokumentumfilm iránt az érdeklődés nem lesz túl magas, de hálistennek kellemesen csalódtunk. Óriási érdeklődés kíséri a filmet, az eddigi bemutatóknál – kezdve a pécsivel, ahol pótvetítéseket kellett meghirdetni, vagy a pestivel, ahová a 300 helyre ötszázan regisztráltak – nagyon sikeres a film útja. Ezt hét, Magyarországon működő kis- és középvállalkozás tette lehetővé, a promóciót, a film bemutatását egy szponzorációs szerződés-sor alapján tudjuk végezni.
Látható lesz majd tévében is a filmetek a szélesebb nagyközönség számára?
Természetesen. A Hír TV-ben lesz látható először várhatóan február-március fordulóján.
Terveztek-e még közös munkát Antonnal? Most volt Csernobil, esetleg utána Bermuda-háromszög, Száhel-övezet? Mi várható?
Tekintettel arra, hogy Antonnal a közös munka hihetetlenül jól sikerült, és munkakapcsolatunk már sok közös produktumot eredményezett, természetesen folytatjuk a munkát, viszont az új projektről még nem szeretnék részleteket elárulni.
Aki kedvet kapott a film megtekintéséhez, az itt tájékozódhat a további vetítésekről, valamint a kulisszatitkokról.
