Ön decemberben azt javasolta, hogy január kilencedike hivatalos állami ünnepként legyen a Szent Korona napja. Lesz?
Úgy látszik, elkerülte a figyelmét, hogy tegnap megrendeztük a Szent Korona-ünnepséget.
Megrendezték, de egyelőre nem állami ünnepként. Lesz valaha piros betűs január kilencedike?
Leadtam a Viktornak az erre vonatkozó kérést, és kézzel írtam mellé egy levelet is.
Hogyan reagált a miniszterelnök?
Úgy érzem, nem idegenkedik a gondolattól. Tudni kell, hogy végül a Szent Korona fogja felemelni az országot, ő a nemzeti megmaradásunk záloga.
Fotó: MTI / Földi Imre
Akkor marad fenn a nemzet, ha tiszteljük a koronát?
Így van. Ide figyeljen! A Szent Korona nem egy múzeumi tárgy, hanem megszemélyesítője a magyar törvényeknek. Még a királyaink fölött is a Szent Korona-tan állt.
Az is szükséges a nemzet továbbéléséhez, hogy piros betűs ünnepet kapjon a Szent Korona?
Hogyne! Hiszen neki köszönhetjük több mint ezeréves fennmaradásunkat.
A frakciójuk megszavazná az ötletet?
Biztosan. Azt is megszavazták, hogy az új alaptörvénybe emeljük a Szent Koronát.
Megemlítették a preambulumban, de már ezt is kemény vita előzte meg a Fidesz és a KDNP között.
Mégiscsak győzött a mi álláspontunk. És egyszer majd megszületik az igazi megoldás is. Hiszek benne. Apró lépésekkel kell haladni. Látja, mekkora hisztériát vág ki most a Nyugat?! De kit érdekel! Milyen jogon szólnak bele a magyar belügyekbe? Azért, mert a hazaárulók innen kifelé lihegnek, ők meg visszalihegik a pofánkba?
Elveszítettem a fonalat.
Mi mikor szóltunk bele az amerikai törvénykezésbe? Mikor szóltunk bele, hogy Amerika több államában van halálos ítélet? Amerika hallgasson! Amerika a legkevesebbet mondhat vissza Magyarország felé. Ötvenhatban egy távirattal odalöktek bennünket az orosz tankok alá!
Kicsit elkanyarodtunk a témától.
Elkanyarodtunk, de minden út Rómába vezet, ezt maga is biztos tudja.
Kapiskálom. Hogy nézne ki január kilencedike, ha egyszer állami ünneppé nemesedne?
Először is egyszerűen állami ünneppé kell tenni. Ennyi. A többit elvégzi a folyamat. Nem tudok előre receptet adni. Egyet tudok: Szent István királyunk a koronát a Szűzanyának ajánlotta föl.
Ez kétségtelen.
És bizony akkortól a Szűzanya védelme alatt áll Magyarország.
Miért pont január kilencedike lenne az ünnep napja?
Mert vízkeresztkor hozták haza a Szent Koronát. Bár én éppen tegnap mondtam, hogy már nem is ragaszkodom semmilyen naphoz. Lehet máskor is, csak egyetlen napra ne tegyék.
Éspedig?
Június negyedikére.
Trianon nem fér össze a Szent Koronával?
De nem ám! Aztán ne tegyék november hetedikére sem. És április negyedikére sem.
Szóval a vörösökkel se keverjük a Szent Koronát.
Pontosan erről van szó. A vörös ünnepekkel semmiképpen. A Szent Korona a jövőnk záloga.