Ön érti Orbán Viktor viselkedését?
Nem. Viszont számos verziót hallottam rá. A legszellemesebb egy barátom evolúciós párhuzama. Köztudott, hogy a fókák vastag zsírréteget növesztettek, hiszen jéghideg vízben élnek. Tegyük fel, hogy fölgyorsul az általános felmelegedés, ők meg ott úsznak a rengeteg zsírjukkal a langyos tengerben, és képtelenek lefogyni, mert azt szokták meg több millió éve, hogy a zsír jó. Kihalás a vége. Orbán bő húsz éven át azt tapasztalta, hogy a konfrontatív, gátlástalan, az eredeti ötlet mellett mindenáron kitartó viselkedés a célravezető. És most, hogy a kétharmaddal meg a válsággal gyökeresen megváltozott a klíma, képtelen lemondani a zsírról.
A szalonnán kívül mi lehet még az ok?
Hogy megőrült a fóka. De szerintem ez is dőreség. Mert aki húsz évet lehúzott ebben a jeges vízben, és még mindig vezető, az nem lehet bolond.
“Vannak emberek, akikkel egész egyszerűen tilos rosszban lenni”
Fotók: Neményi Márton
Aztán?
Meglehet, Orbán tud valamit, amit mi nem. És ez a valami csak az lehet, hogy az unió felbomlik. Ez meg azért tűnik ostobaságnak, mert a közösség szétesése, ha úgy lesz is, hosszú évekig tartó folyamat, Magyarországnak viszont még az idén ki kell fizetnie ötmilliárd euró hiteltörlesztést.
Létezik egyáltalán logikus magyarázat?
Létezik. Több korábbi miniszterelnökön is láttam azt, hogy egyszer csak eltévedt a valóságban. Megszokta, hogy mindig mosolyognak rá, mindig kinyitják előtte az ajtót, mindig őrök veszik körül, hogy – József Attilát idézve – nem koccannak a molekulák. Ez lehet Orbánnal is. Mi más magyarázná azt, hogy egy kis ország miniszterelnöke napokig nem válaszol az Egyesült Államok külügyminiszterének levelére, sőt erről még közleményt is kiad? Ilyet nem lehet csinálni! Hogy lehet az, hogy összevész Magyarország legfontosabb stratégiai partnere, Németország kancellárasszonyával? Vannak emberek, akikkel egész egyszerűen tilos rosszban lenni. Baráti társaságban lehet őket kritizálni, suttyomban röhögni rajtuk, de nyíltan nagyképűsködni velük őrültség. A nyugati politikusok jó ideje jelzik Orbánnak: elég volt. De a magyar miniszterelnök, úgy tetszik, nem érti az üzenetet. Azt gondolja, feszítek, feszítek, aztán adok némi engedményt, megint feszítek, feszítek, és nem veszi észre, hogy már nincs hová feszíteni. Merkel asszony látványosan kiállt mögüle, pár nappal korábban a francia Juppé tette ugyanezt, előtte Hillary Clinton írt levelet, még korábban Barroso. Mára egyetlen lehetősége maradt: látványosan visszakozni.
Lehet még?
Olyan ez, mint egy emberi kapcsolat: ha tegnap összevesztünk, ma még felhívhatlak, hogy gyere, igyunk egy pohár sört, beszéljük ki, mi a gond, de ha két hét múlva veszem fel a kagylót, az a válasz, húzz a francba, mire vártál eddig. Meglehet, Orbán is túljutott ezen a ponton, és vele nem állnak szóba. Ráadásul, jelét sem adja annak, hogy vissza akarná vonni a kifogásolt sarkalatos törvényeket a jegybanktörvénytől a médiatörvénnyel bezárólag. És mivel az unió bólintása nélkül lehetetlen megegyezni az IMF-fel, úgy tűnik: matt.
“Megnézném, mit szól ehhez a magyar nép”
Orbánt kizárólag a magyar Országgyűlés veheti le a tábláról, az pedig kétharmaddal a miniszterelnök mögött áll. A hitelezők ugyan előidézhetnek államcsődöt, de nekik – mondja Lázár János – nem érdekük bedönteni Magyarországot.
Elég, ha belengetik a csőd lehetőségét, fölnyomják négyszázig az eurót, és annyit üzennek: ha nem mozdulsz, Viktor, így marad az árfolyam. Ha ez sem hat, tényleg jön az államcsőd. Ami azt jelenti, hogy nem kap fizetést az orvos, a mentős, a tanár, a buszos, a tűzoltó, a rendőr, a bíró, az utcaseprő. Megnézném, mit szól ehhez a magyar nép. Illetve inkább mégsem nézném meg. Lenne százezer ember, aki fennhangon szidná a szemét nyugati nagytőkét, akadna köztük párszáz, aki felgyújtaná valamelyik nagykövetséget. De lenne sok százezer olyan is, aki a Parlament előtt üvöltené, hogy te vagy a miniszterelnök, oldd meg a problémát vagy takarodj.
Orbán láthatóan a multik lobbicégének tekinti az EU-t. És változtatna azon az egyébként nyilvánvaló igazságtalanságon, hogy míg a magyar GDP zömét az idetelepült nemzetközi vállalatok adják, az adózásból – a kedvezményeiknek köszönhetően – szerényen veszik ki a részüket. Az is érthetően szúrja a miniszterelnök szemét, hogy a bankok a válság előtt hatalmasat kaszáltak a devizahiteleken, most viszont minden terhet a lakosságra hárítanának.
Ezek valóban igazságtalanságok. És? A multi, ha jobban adóztatják, odébb áll egy országgal, viszi a munkahelyeket, mi meg fizethetjük nagy büszkén a munkanélküli segélyeket. Az jobb? Orbán tipikus magyar hős: reménytelen ügybe vág bele, majd elbukik. Mint Zrínyi Miklós, aki kirohan a halálba, ahelyett, hogy próbálna megegyezni a törökkel, aztán élni tovább, nevelni a gyerekeit. A politika a lehetőségek és kényszerek játéka, és a sikerben mérődik. Az a sikeres politikus, aki a maximumot hozza ki a lehetőségekből. Orbán – enyhén szólva – nem hozta ki a helyzetből a maximumot. Már a legelkötelezettebb hívei körében is kételyek támadtak az alkalmasságával kapcsolatban. Vannak egyetemi tanár kollégáim, akik évekkel ezelőtt nyíltan a Fidesz mellé álltak, most meg kétségbe estek azon, hogy Orbán tönkreteszi a felsőoktatást. Sorolhatnám a példákat.
“Súlyosabb a tét, tragédiába fordult az irónia”
Van még egy magyarázat Orbán viselkedésére. Gyanítom, az ellenzékből hamarosan elhangzik majd a vád, amely szerint a forint zuhanását előidéző kormányzati döntések egyik motivációja az, hogy lehetőséget teremtsen a magyar fizetőeszköz shortolására. A minap Oszkó Péter volt pénzügyminiszter azt nyilatkozta: „Csak olyanok képesek most igazi spekulációra, akiknek bennfentes, kormányközeli információi vannak.”
Ez legföljebb okozat. Vagyis: ha már egyszer hektikusan mozog a forint árfolyama, sokan kihasználják. A politikai ár elképesztően nagy, márpedig Orbánnak a hatalom a legfontosabb.
„Az irónia rághatja szét az orbáni kurzust” – ezt ön másfél éve nyilatkozta nekünk. Akkor Schmitt Pál köztársasági elnökké emelését és a NENYI létrejöttét jelölte meg a nevetségessé válás okaként.
Azóta jócskán bővült a kör. Legutóbb azt írhattuk hozzá a listához, hogy nem találtak diplomás nőt fejlesztési miniszternek Fellegi Tamás helyére.
Németh Lászlóné esetében nem a diploma volt a lényeg, hanem az, hogy Simicska Lajos embere kapja a tárcát.
Ettől még iróniára ad okot az eset. De ma már sajnos nem az irónia a kormány legfőbb ellensége. Súlyosabb a tét, tragédiába fordult az irónia. Értéktelenedik a magyarok pénze, ezáltal a magyarok munkája is. Zuhan a társadalom. Nemcsak a válságrégiók, hanem mindenki. Kúszik felfelé a szegénység, borzasztó a közhangulat, oda a közbizalom. Most ijedtek meg az emberek. Már nem hiszik, hogy valaha is osztrák színvonalon élhetnek, de azt joggal várják el a politikától, hogy kiszámíthatóvá és konszolidálttá teszi az országot. Az Orbán-kurzus félreértve a választók üzenetét úgy döntött, átalakítja az országot, amiből anarchia, ámokfutásba forduló forradalom lett. Kiváló példa az Alkotmány Asztala: a törvény mindössze egy napot adott az önkormányzatoknak e bútordarab felállítására, de egyetlen szót sem vesztegetett olyan apróságokra, mint hogy honnan lesz rá pénz, ki és miből őrizze. 2010 tavasza a reményé volt. Most minden van, csak remény nincs. Ez már nem a szokásos panaszkultúra. A szorongás kora jött el. Autóval közlekedem, a távolság, ami korábban negyven percbe telt, most húsz alatt megvan. Az emberek letették az autójukat. Négyszázharminc a benzin. Nyomasztó. Egy ismerősöm tegnap ki akart venni kétezer eurót a bankból és két nap mulvára kapott sorszámot. Az ország hangulatilag rohan egy Postabank-típusú pánik felé. A gazdasági bajok következtében elemeire hullhat a társadalom. És erről nem pusztán a világgazdasági válság tehet, hanem a kormány is. Az Orbán-kabinet – hasonlóan Gyurcsányékhoz – képtelen problémákat megoldani. A mi válságunk magyar válság.
“Nem ellenzékben, hanem kormányfőként futamodott meg”
A viharos másfél év ellenére még mindig a Fidesz a legerősebb párt. Támogatói szerint a magyar érdek melletti harcos kiálláshoz képest lényegtelen Schmitt helyesírása, Lászlóné kinevezése, a malőr az Operánál, az Alkotmány Asztala, a Kerényi-féle képrendelések és a többi félresikerült ügy.
A magyar érdek melletti harcos kiállás mára szimpla hatalmaskodássá redukálódott. Ahogy egyre többek számára válik nyilvánvalóvá a kormány impotenciája, úgy terjed a tekintélyvesztés, aminek vége nem lehet más, csakis a bukás. Orbán de facto megbukott. Megbukott nemzetközileg, hiszen elszigetelődtünk, megbukott gazdaságpolitikailag, hiszen nyakunkon az államcsőd, és megbukott társadalompolitikailag. Egyetlen helyen nem bukott meg: a parlamentben. Megint csak a Gyurcsány-kormány végnapjai jutnak az eszembe: a Házban megvoltak még, az országban már nem. Amúgy az a miniszterelnök, aki több száz rendőr jelenlétében a cselédajtón megy be az Operába, és azon keresztül is távozik, bukott ember. Ugyanis a kormányfőség elképzelhetetlen büszkeség és méltóság nélkül.
Minden kurzus alatt akad háromszáz ordibáló, aki elállja vagy akár fel is gyújtja az éppen aktuális utat.
Ez esetben arra van a magyar állam rendőrsége, hogy biztosítsa a vezető közlekedését. Az Operánál is ott voltak, és Orbán, ha van hozzá mersze, használja a főbejáratot.
Miért reszkírozta volna, hogy megdobálják?
Nem dobált ott senki, pfujolt a nép.
Én magam láttam egy idiótát, aki teli sörösdobozt hajított a rendőrkordon mögé, pedig nem állt miniszterelnök a lépcsőn.
Egy-egy idióta mindig akad. Orbán nem először mutatkozott gyávának. Még a 2006 őszi, az Astoriánál tartott nagygyűlésen, miután elmondta a beszédét, sietve, a balhé előtt távozott. Az Operánál történt eset azért súlyosabb, mert nem ellenzékben, hanem kormányfőként futamodott meg.
Mi következhet?
Talán megpróbál korrigálni a fideszes kétharmad és új miniszterelnököt választ. Berlusconit akkor cserélték le az olaszok, amikor hét százalék fölé kúszott az olasz államkötvények kamata – mi a múlt csütörtökön közel tíz százalékon adtunk el egy pakkot. Gyurcsány 317 forintos eurónál mondott le – most 320 fölött járunk. Minimum le kéne venni Matolcsyt, és a helyére emelni, mondjuk, Surányit, akit Orbán utóbb felelőssé tehetne mindenért, mint Horn Gyula Bokrost. Ezzel párhuzamosan vissza kellene vonni a banktörvényt, s úgy kommunikálni mindezt, hogy a világ összeesküdött ellenünk, s az ország érdekében így kellett döntenem. Merthogy ilyesféléket szoktak mondani.
“Antall annak idején szinte az összes kétharmados törvényben meg tudott egyezni az ellenzékkel”
Vágja le Orbán a jobb kezét? Na, azon lehetne még ironizálni.
Hát ez az. Miért kell ilyen jobb kezes ökörségeket mondania? Miért nem volt elég annak idején, hogy nem változtatok a kormányomon? Így valóban komoly presztízsveszteséget jelent a gazdasági miniszter leváltása, hiszen mindenki azon poénkodna, hogy mikor vágja le a bal kezét is? És a többi kiálló résszel mi lesz? Amúgy a jövőt illetően van nekem egy egészen szürreális verzióm is.
Bajnai?
Persze. Még a Fidesz is jól jönne ki belőle, ha azzal a feltétellel kérné fel miniszterelnöknek, hogy köztelezettséget vállal: nem indul a következő választásokon. Nem konkurensként, hanem potenciálját pozitív erőként befogva bíznák rá a kormányzást, miközben a Fidesz bármikor megvonhatná tőle a bizalmat. Ez a lépés leeresztené az Orbán ellen felhalmozódott belpolitikai indulatot, plusz megnyugtatná a külföldet.
Orbán ezzel beismerné a bukást.
És? Nem az ő sorsa érdekel, hanem a saját országomé. És ez ma már kettő.
Bajnai kormányfő naponta járna raportra az őt delegáló párt elnökéhez, Orbánhoz. Ez sem túl életszerű.
Egy érdekházasságot nem az érzelmek, hanem az érdekek tartanak össze. Ma a magyar válság megoldásának személyi garanciája a Bajnai Gordonra jellemző gondolkodás. A magyar politikai térben Bajnai az a figura, aki a legtöbb konszenzust tudná maga mögé szervezni. Nem az ideológiák érdeklik, hanem problémát akart megoldani. De ez ma, tudom, maga a fantasztikum. Azért fantasztikus, mert racionális. Ha nem lesz szakértői kormány, szerintem széteshet a Fidesz, de úgy, hogy a jelenlegi vezetőinek zöme különböző formációkban azért a felszínen marad. Eleve természetellenes, hogy egyben van ez az értékeit tekintve ennyire széttartó párt. Antall József mondta nekem annak idején, hogy András, ebben a parlamentben két párt létezik: az érettségizetteké és a nem érettségizetteké. Értsd: tök mindegy a pártszín, van egy szint, ami fölött szót lehet érteni, alatta meg nem. Antall annak idején szinte az összes kétharmados törvényben meg tudott egyezni az ellenzékkel. Orbán pont az ellentétje.
Ön az ellenzéket, mint hatalmi alternatívát nem is említette.
Borzasztó pech, hogy rémes minőségű ellenzékünk van. Bár az utóbbi hónapokban megmozdult valami, és krízisben gyakran előfordul, hogy a semmiből bújik elő új erő, működőképes szövetség. De hogy ez az építkezés képes-e tartani az ütemet a kormányzati erodálással, erősen kétséges. Egyelőre az is benne van a pakliban, hogy a magyar társadalomnak hirtelen elege lesz az egészből, és az egzisztenciális beszorítottság anarchisztikus mozgásokat indít el. Mondom: ez már nem az irónia ideje.
