Belföld

Orbán továbbra is keménykedik az IMF-fel

Orbán: a magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele.

A tervek szerint január elején megkezdődnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tárgyalások, amelyek fontosak, de nem húsbavágóak – mondta Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A miniszterelnök az interjúban kijelentette azt is, hogy a magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele, nincs olyan a világon, aki megmondhatná “a magyar nép választott képviselőinek, milyen jogszabályt alkothatnak és milyet nem”.

A külföldi kritikákat firtató felvetésre a kormányfő közölte: “A saját céljainkat kitűzzük, a saját céljainkat elérjük, és ha valaki jó tanácsokkal segít bennünket, azt megköszönjük, ha az utunktól el akar téríteni, akkor pedig udvariasan elhárítjuk.”

A valutalappal kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: ha az IMF “ad nekünk egy biztonsági hálót, akkor nagyobb önbizalommal, nagyobb biztonságérzettel vágunk bele az előttünk álló időszakba, de ha nem jön létre ilyen megállapodás, akkor is megállunk a saját lábunkon, mivel a 2012-es magyar költségvetés egy figyelemre méltó alkotás”.

Megismételte, hogy ma az Európai Unióban körülbelül 750 olyan eljárás van folyamatban, amelyet az unió bizottsága indított a tagállamokkal szemben, mert álláspontja szerint azok a közös jogot sértő törvényeket, kormánydöntéseket hoztak. “Ránk 14 esik ebből. Mi a legjobb diákok vagyunk” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy nem szabad az “összeesküvés-elmélet szemüvegén” keresztül nézni a világot, mert abból “egy bunker, egy kettős fedezék” következik, és egy nép nem élhet “bunkermentalitással és kettős fedezék mögött”.

A kormányfő szólt a Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvényről is, amelyről várhatóan ma szavaz az Országgyűlés. Úgy fogalmazott, egy rendkívül érzékeny jogszabályról van szó, ugyanis az európai közfelfogás szerint szinte szakrális függetlenségnek kell öveznie a jegybankot. Megjegyezte, az új magyar jegybanktörvény javaslatához érkezett 15 brüsszeli észrevételből 13-at befogadtak. Kettő esetében maradt fenn véleménykülönbség, s ezt a különbséget ha kell, “egy jogi eljárás keretében megvívjuk” – tette hozzá.

A bankokkal való megállapodásról úgy fogalmazott, “azt nem mondom, hogy happy enddel zárult”, az még odébb van, “majd ha mindenki elhagyta a hajótöröttek tutaját, akkor mondhatjuk azt, hogy happy end”. Tájékoztatása szerint december 23-ig 87 ezer család már végtörlesztett, 178 ezer család jelentette be az igényét. Azok, akik nem tudnak végtörleszteni, egy olyan konstrukcióval élhetnek, amely alapján 2012-ben átlagosan mintegy 30 százalékkal csökkeni fog a törlesztőrészetük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik