“Nem vagyok hülye, csak nem jól látok” – mondja el mottóját Katalin, aki a szegedi hétköznapokban gyengénlátóként gyakran tapasztalja, hogy az emberek nem igazán tudják, hogyan álljanak egy látássérült emberhez. Ő és másik beszélgetőpartnerünk, Szabó Tamás Zoltán számtalanszor átélték mindennapi ügyintézésük során, hogy a hivatalok egyszerűen nincsenek felkészülve jelenlétükre.
“Ha bankba megyek, mindig viszek családtagot, különben nem haladok egyről a kettőre” – mondta Tamás, aki jelenleg a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének jogász-ügyfélszolgálatos munkatársa. “A sorszámgépnél már elakad a dolog, de ha sikerül is valakitől segítséget kérni és végül eljutok az ügyintézőhöz, ott is még adódnak problémák. Ezért is az egyik vágyálmunk, hogy az intézményekben legyen egy olyan beosztott, aki elnavigálja épületen belül a látássérülteket. Ezt néhány banknál már sikerült elérni, de mindezt komplexen szeretnénk megvalósítani” – magyarázta a jogász-ügyfélszolgálatos.
Ezután felmerül a kérdés, ha rendelkeznek számlával, akkor a bank automatákat tudják-e használni, hiszen a számsoron megtalálható a Braille-írás, de a képernyőn megjelenő adatok értelmezéséhez ez még kevés. Ennek megoldásaként találták fel külföldön a fülhallgatóval használható, beszélő gépet, amely azonban nagyon kevés helyen vehető igénybe Szegeden. Kata elmondta, hogy nem is merik egyedül használni a pénzfelvevőket, nehogy valaki közben kilesse a PIN-kódjukat vagy elvegye a pénzt.
A vásárlás is lutrira megy
Ugyanilyen biztonsági okok miatt csak egy másik személy segítségével vásárolnak.
“Multikba sose járok, nagyon macerás. Tapasztalatok alapján a vevőszolgálaton adnak mellénk segítőt, szóval ha nagyon sürgős, el tudom intézni, de nem szeretem” – meséli Tamás, aki általánosságban a pénztárosoktól segítő szándékot tapasztal. Ennek ellenére hallottam az egyik látássérülttől olyan történetet, hogy lement a kisboltba banánt vásárolni és látva elesettségét, romlottat adtak neki. Mikor elmeséltem Katáéknak megjegyezték, hogy ők is ismernek ilyen eseteket, így nagyon megválogatják, hogy hova mennek.
Katának Tamáshoz képest annyival előnyösebb a helyzete ilyen esetekben, hogy szembetegsége ránézésre nem vehető észre, így ilyen szempontból nem tudják kihasználni. Viszont a tömegközlekedési eszközökön pont emiatt akad problémája.
“Nemrég történt, hogy felszálltam a buszra, érdeklődtem a sofőrtől, hogy melyiken vagyok, erre visszakérdezett: Há’ nem tudja, hogy hanyasra szállt? Ilyenkor igyekszem viccesre venni a figurát, de néha nekem is elfogy a türelmem. Itt például elővettem a látássérült igazolványomat és megkérdeztem tőle, hogy ismeri-e?”
“De Kata, miért nem viseled a látássérültek kitűzőjét vagy hordasz magaddal fehér botot” – kérdezte Tamás.
“Mert tapasztalataim szerint az emberek nem tudják mit jelent a sárga alapon lévő három pont. Emellett nem szeretem jelezni másoknak a szemproblémámat, nehogy visszaéljenek vele” – magyarázta az egykori tanárnő. Valóban, miért is kellene az engem mindig a sárga Dávid-csillagra emlékeztető kitűzőt hordania? Hogy az emberek ne lökjék fel, figyeljenek rá, udvariasak, segítőkészek legyenek vele? Mert ez a kitűző nélkül már lehetetlen Szegeden?
Érzékenyítés a nagyobb empátiáért
A korábban említett konfliktusok megelőzése miatt a Tisza Volán Zrt. igazgatósága felkérte a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületét, hogy a teljes autóbuszvezető állományt „érzékenyítsék”. Ezeken az előadásokon a sofőrökkel felpróbáltattak különböző szimulációs szemüvegeket, hogy megértessék velük, attól, hogy valaki nem teljesen vak, nem jár bottal, még óriási problémákkal küszködhet és nagyon nehezen képes tájékozódni.
Szeri István a Tisza Volán Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy az „elégedettségei kérdőívek, illetve személyes tájékozódás alapján nagyon tetszett a kollégáknak (az érzékenyítés-a szerk.), és kiemelkedően hasznosnak találták az interaktív foglalkozásokat. A képzést meghatározó divízióvezetők a szolgáltatás magas színvonalának megtartása és fejlesztése érdekében tartották fontosnak, hogy az autóbuszvezetők megismerjék a fogyatékkal élők szemszögét, azonosulni tudjanak a problémáikkal, hogy így minél hatékonyabban segíthessék őket a mindennapokban.”
Vaskóné Kiss Éva, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének elnöke szerint hasonló kellemetlenségek előfordultak a tömegközlekedések ellenőreivel is, de mikor felajánlották az ingyenes képzést, a felügyelőket foglalkoztató cég visszautasította őket. A Dakört Kft. ügyvezető igazgatója, Császár Béla az alábbi levéllel indokolta döntésüket.
„Tájékoztatom, hogy a Vakok és Gyengénlátók egyesületétől még 2010-ben kerestek meg bennünket telefonon. Nem zárkóztunk el a kezdeményezéstől, de nem tartottuk szükségesnek, mert ellenőreink jól felkészültek és kiemelten támogatják a vakokat és gyengénlátókat utazásaik során. Sajnos nem áll módunkban eltekinteni az intézkedéstől, ha az utas nem rendelkezik (nincs nála) a Vakok és Gyengénlátók Szövetsége által kiadott igazolvánnyal vagy MÁK (a személyi járadékot kapó vakoknak szóló- a szerk.) igazolvánnyal. Ellenőreink általában nem is kérik a jogosultság igazolását, ha külső jelzés alapján érzékelik, hogy vak, illetve gyengén látó személlyel találkoznak a járművek fedélzetén.
Társaságunk ellenőreinek az elmúlt egy évben Szeged város helyi közösségi közlekedés területén nem volt “incidense” és intézkedése vak vagy gyengénlátó személlyel szemben.
Az Ön által felvetett “problémát” nem tartjuk problémának és ellenőreink a jövőben is kiemelten támogatják ezen személyeket utazásaik során.”
