„Az osztrák Birodalom természete Poroszországgal összehasonlítva válik világossá. Napóleon legyőzésekor mindkettő nagyhatalmú státusba került ugyan, de míg Poroszország mindezt gyökeres reformjainak köszönhette, addig Ausztria simulékony diplomáciájának és a kedvező békeszerződéseknek” – idézi Gyurcsány Ferenc Taylor véleményét a Habsburg Monarchiáról írott könyvéből Facebook-bejegyzésében.
A volt miniszterelnök így folytatja: “Hogy ki mit gondol a két évtizede meghalt oxfordi történész (nem mellesleg Károlyi Mihály és Beneš barátjának) mondatairól, az a történelmi események tárgyi ismeretén túl nyilván politikai értékválasztás kérdése is. Nem bonyolítom a kérdést, egyszerűen csak ideírom: nekem meggyőző Taylor érvelése. De engem nem a történelmi értékelés izgat önmagában, sokkal inkább az, hogy következik-e ezekből valami tanulság a mára nézve.
Hogyan jön mindez ide? Úgy, hogy Taylor olvasásakor az az érzésem, hogy talán valóban van olyan, mint „nemzeti alkat”, valami közös nemzeti lelkiség, karakter, amiről Bibó is ír. És a mi nemzeti karakterünkben ott van, hogy századokkal korábban megvívott csatákat akarunk újra megvívni és a poroszokkal szemben nem a reformokban, hanem a „sajátos magyar gondolkodás” győzelmében, felülkerekedésében látjuk a siker kulcsát. Mintha lenne bennünk valami kiismerhetetlen belső meggyőződés, hogy jobbak, különbek vagyunk, uralkodásra méltóbbak másoknál. És ezt nem mai teljesítményünkből, hanem történelmi jogainkból próbáljuk meg levezetni.
Én nem hiszek történelmi jogokban. Persze szeretném, ha mi magyarok műveltebbek, szorgalmasabbak, dolgosabbak, nyitottabbak lennénk másoknál. Szeretném, ha mindezekért siker lenne jutalmunk. Ha jobban élnénk, ezért felnéznének ránk, és ide akarna jönni sok-sok ember, magyar és nem magyar egyaránt.
Nincs kétségem, hogy Orbán is sikeres, erős Magyarországot akar. De ő máshonnan indul és máshová érkezik. A múltat kívánja orvosolni, mert szerinte nekünk jár valami, amit elvettek tőlünk. Másrészt gyanakvóan, sokszor ellenségesen tekint a világra, háborút lát mindenhol, legyőzendő ellenséget, partnert sehol… Tragikus útra tévedtünk. Történelmi igazságunk keresése, hajszolása közepette kicsúszik a kezünkből a jelen és kiváltképp a jövő. Nemzetinek tartott politika nevében a magyarok egyik fele átkozza ki a hazából a vele egyet nem értő másik felet. De eszemben sincs az aritmetikai közép keresésének szándékával megfelezni a felelősséget.
Sajnálom, de a baloldal, a liberálisok – és persze önmagam – minden tévedésével együtt is azt gondolom, hogy a rendszerváltozás utáni Magyarország egyre fájdalmas tévútja mögött elsősorban a magyar jobboldal tragikus nemzetértelmezése, világlátása, önpusztító sérelmi politikáját elfedő kivagyisága, felsőbbrendűségi hite húzódik meg…
A Fidesszel harcolunk, de nem ők az igazi ellenfelek. Ők csak az arca az igazi ellenfélnek. Magyar lelkünk rosszabb felével küzdünk, a „nekünk jár” mentalitással, a „mindenki a vesztünket akarja” tévképzettel, az „egyedül vagyunk” kollektív paranoiával.” – vélekedik Gyurcsány a jelenlegi helyzetről.
