Belföld

A rezidensek levelet írtak Orbánnak

A Magyar Rezidens Szövetség Orbán Viktor miniszterelnök beavatkozását kéri az ágazatban kialakult szakemberkrízis megoldása érdekében.

Kapcsolódó cikkek

A kormányfőnek címzett, kedden az MTI-hez is eljuttatott levélben a rezidensek azt kérték: a miniszterelnök tegyen eleget azon ígéretének, hogy lezárja azt a korszakot, amely “megnyomorította a magyar egészségügyet (…) mutasson jövőképet az ágazatban dolgozók számára, biztosítsa a megélhetésünkhöz szükséges feltételeket”.
Mint kiemelték, az orvosok és a szakdolgozók bére csaknem egy évtizede nem emelkedett, reálértékét tekintve pedig jelentősen csökkent, és ez a tendencia folytatódott az elmúlt másfél évben is.
A rezidensek szerint elérkezett a “sorsdöntő pillanat”, amikor ki fog derülni, hogy fontosak-e a kormányzat számára. Mint írták, a megegyezés esetleges hiánya azt üzenné nekik, hogy “el lehet innen menni”. Ezzel szemben “az egészségüggyel megköthető történelmi kiegyezés” néhány év alatt létrehozhat egy hálapénzmentes, közösségalapú, élhető magyar egészségügyet – fogalmaztak.
A szövetség levelében azt írta: Orbán Viktor tavaly március 26-án, a budapesti Szent Margit Rendelőintézetnél elmondott beszéde után az egészségügyben dolgozók nagy várakozással tekintettek az ágazat jövője elé. Mint fogalmaztak: “bíztunk abban, hogy a 2010-es országgyűlési választásokat követően, a korábbi kormányok több évtizedes mulasztását pótolva, megkezdődik az egészségügyi dolgozók megbecsültségének a helyreállítása, amivel csökkenthető a kollégák egzisztenciális kényszerből történő elvándorlása is”.
Mostanra viszont a szövetség által indított Élhető Magyar Egészségügyet mozgalom keretében már több mint 2500 orvos helyezte letétbe felmondólevelét.
Magyarország az egészségügyre legkevesebbet költő országok közé tartozik az Európai Unióban. Emellett az elmúlt évek orvosmigrációja mostanra “olyan súlyos szakemberhiányt eredményezett, ami közvetlenül veszélyezteti a betegek biztonságos ellátását” – hívta fel a figyelmet a rezidensszövetség.
Mint írták, “gyakran már csak a szerencsén múlik, hogy egy beteg sürgősségi helyzetben hozzájut-e a szakellátáshoz”. Emlékeztetett a szövetség által a közelmúltban indított honlapra, a betegbiztonsag.blog.hu-ra, amelyen szerintük láthatóvá vált, hogy az állam nem biztosítja a közfinanszírozott ellátórendszer működési kereteit, így sérül az állampolgárok ellátórendszerhez való hozzáférésének a joga.
A kormányfőtől azt is kérték, hogy 2012. január elsejétől a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közreműködésével biztosítsa a betegeknek az ellátórendszerrel kapcsolatos elvárható tájékoztatást. Valamennyi beteg kapjon tájékoztatást arról, hogy egy intézmény az adott időpontban biztosítani tudja-e számára a szükséges szakirányú ellátást, és ha nem, jelöljék ki, hogy mely másik intézményben kaphatja meg a szükséges ellátást – fejtette ki a rezidensszövetség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik