– Nézzék ezt az anyagot, meg a varrást! Ez aztán a békebeli munka. Ebből nem spórolták ki az anyagot. Olyan meleg, mint a vaskályha. Szibériáig elballagnék én ebben – toporgott az öregember a kocsma közepén, két hosszú karjával meszelte a füstös levegőt.
És nézték. Unott tekintetek bújtak elő söröskorsók árnyékából, gúnyos mosolyok nyugtázták – Miska, külvárosnak vén bolondja kabátot guberált, és olyan már, mint egy nagy, szürke hóember, bokáig lógó, elkoszolt vasutas bundában, fején ezer sínt, váltót, integető kalauzlányt látott prémkucsmában. Lábán meg akkora az ormótlan, ráncos arcú bakancs, hogy akár albérletet is kínálhatna benne.
– Aztán mit kóstál ez a csodaszőrme? – vihogott valaki párás homályból.
– Nem eladó, ezer pénzért se eladó, ez az én karácsonyi ajándékom. Jó emberektől kaptam – harsogott Miska, és lehelte a hidegre nagy boldogságát. Fordult jobbra, fordult balra, bemutatta kabátját vizsgát ünneplő diákoknak, karácsonyi készülődés elől otthonról menekült apáknak, de még a hosszú műszakba fáradt, pénztáros asszonynak is. És öregapjáról mesélt, akinek a csizmája kéne már csak, hogy mennyek országában érezze magát.
– Meg persze egy nagyfröccs, az se ártana, így ünnepek tájékán – hordozta körbe koszos asztalról zsákmányolt, üres poharát. És olyan alázatos kutyatekintettel kívánta a boldog karácsonyt a pultnál, hogy elcsöndesült a zsivaj.
– Csak egy nagyfröccs, csak annyi kéne – nyújtózkodott a könyörgése, és kurta félmondatokat habogott olyan jövőről, amikor a meghívást majd meleg szívvel viszonozza. – Ne féljenek, tartom én a szavam. Újesztendőre jön haza a fiam, messzi Amerikából, ahol úgy meggazdagodott, hogy aranyból van az órája, a szemüvegének kerete, de aranyból van annak még a szíve is – szipogott Miska, és hálásan bólintott, amikor letették elé a fröccsel teli poharat.
– De mégis, mit csinál a maga fia ott Amerikában? – kiabált át füstön, zajon egy magas ficsúr, ki korábban még soha nem támasztotta itt a pultot.
– Kabátokat varr! Mi mást is csinálna! – töltötte meg részeg röhögés a termet, még olyan is akadt, aki úgy vágta Miskához a mondatot: „De hát magának se lakása, se felesége, se fia nincs!” – mint egy baltát, vackában nyüszítő, pusztulásra ítélt kóbor kutyához.
– De igenis van fiam! Amerikában. Még kokakólás képeslapot is küldött nekem, ha tudni akarják – vigyorgott Miska, ereket boldogított már testében a bor. És olyan szép történetet mesélt gyerekéről, hogy még a mosogató mögül is kijött a takarítónő elmorzsolni egy könnyet koszos orra tövében.
– Hát akkor boldog karácsonyt! – indultak mind feldíszített karácsonyfához, tálban fortyogó halászlé illatához, és Miskának is jutott zárás előtt tucatnyi szánakozós hátba veregetés. – Boldog karácsonyt! – motyogta Miska is, majd eltűnt vastag kabátjában, tíz utca aszfaltján is kopogott bakancsa, mire elérte a temetőt.
– A ravatalozó közelében találták meg kihűlve. Egyébként tényleg nem hazudott, volt fia. Annak a sírján feküdt, mikor ráfagyott a karácsony. Mondhatom, sokra ment a bundájával… – morogta két nappal később a kocsmáros, hatalmas tenyerében szilánkokra robbant szét az öblítőbe szánt sörös pohár.
