Belföld

Szenteste napján leáll a közlekedés Szegeden

Szenteste napján délután négy órától ritkított járatsűrűséggel szállítják az utasokat Szegeden a tömegközlekedés járművei, a két ünnep között is lesznek változások. A részletes menetrendi információkat alább találhatják meg..

Az ünnepi időszakban Szeged tömegközlekedése az alábbiak szerint módosul.

December 22-étől iskolaszüneti munkanapi rendszert követnek a Tisza Volán és az SZKT járművei. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy december 22. és 2012. január 2. között az autóbuszok menetrendjében „Iskolai Előadási Napok (IEA)”-ra meghirdetett járatok nem közlekednek, azonban a tanév tartalma alatt munkanapokra (T) hirdetett járatok ugyanúgy járják a várost. A villamos- és trolibusz-forgalom ebben az idő-intervallumban iskolaszüneti menetrend szerint közlekedik. Kivételt karácsony három napja, valamint a szilveszter, és az újév első napja jelent.

 

December 24-én délután négy óráig vasárnapi menetrend szerint járnak a trolik, buszok, villamosok, majd a helyi közösségi közlekedés takaréklángra áll, és az alábbi módon változik a menetrend:

– Az 1-es villamos délután négy órától óránként közlekedik mindkét irányba (Rókusi pályaudvartól óra egészkor, Nagyállomástól óra óra 25-kor indul). Kivételt képez az utolsó járat, mely 23:10 perckor indul Rókusról, és 23:30-kor Szeged Pályaudvarról. A villamosok az érkező vonatokat bevárják.

– A 2-es autóbusz is délután négy órától óránként közlekedik, Makkosházról óra egészkor, Újszeged, Erdélyi térről óra harminckor indulnak a buszok.

– A 11-es járat délután öt órától jár óránként, Tarján, Víztorony térről egészkor, a Nagyállomástól óra húszkor indulnak a buszok, melyek az érkező budapesti vonatokat bevárják.

– A 20-as járat autóbuszai Petőfitelep, Fő térről 16:28-től, a Honvéd térről pedig 16:45-től járnak óránként.

– A 73Y jelzésű járat a Mars térről 16:55-től, Tápé, Csatár úttól 17:15-től jár óránként.

– A 74A-s járat a Mars térről 16:45-től, Klebelsberg-telepről pedig 17:00 órától közlekedik óránként.

A többi járat 24-e délután négykor, illetve külterületről négy és öt óra közötti indítással közlekedik utoljára.

Kivételt képez a 3F, és 4-es villamos, melyek utolsó járatai az Anna-kúttól a Vásárhelyi Pál út felé járnak. Ezek a járatok a 3F esetében – Tarján felől – 16:10, 16:30, 16:50-kor indulnak, a Fonógyári útról pedig a 16:39-kor.
A 4-es villamosnál Tarján felől a 16:00, 16:20, 16:40-es járatok közlekednek az Anna-kúton keresztül a Vásárhelyi Pál út irányába.

 

Éjszakai járatok 24-én

 

Az éjféli misére igyekvő utasok számára az alábbi járatok szolgálnak segítségül:

– Az 1-es villamos a Szeged Plaza felől a Nagyállomásig 23:10-kor, a Nagyállomástól pedig a Rókusi pályaudvarig 23:30-kor indul. Az éjféli mise után a Somogyi utca – Széchenyi tér – Szeged Plaza irányon 1:20-kor indul járat.

5-8-as jelzéssel trolibusz közlekedik Körtöltés utca – Vértói vá. (23:25) – Mars tér – Széchenyi tér irányába 23:20-kor. Az Újszeged, Gyermekkórház – Széchenyi tér irányon 23:40-kor indul járat. Az éjféli misét követően Széchenyi tér (Híd u.) – Mars tér – Makkosház – Vértó – Rókusi krt. – Körtöltés utcáig 1:20-kor indul a járat.

– A 19-es trolibusz Makkosház irányából a Széchenyi térig 23:15-kor, Tarján, Víztorony tér – Felső Tisza-part irányból a Széchenyi térig pedig 23:35-kor indul. Az éjféli mise után a Széchenyi tér – Felső Tisza-part – Tarján, Víztorony tér irányába 1:20-kor indul troli.

– A 2-es járat Makkosházáról 23:20-kor indul, és a Széchenyi térig közlekedik csak. Visszafelé 1:20-kor indul a Széchenyi térről, és Makkosház, Ipoly sorig jár.

– A 20-as járat Petőfitelep, Fő térről 23:20-kor indul, és betér a Tarján, Víztorony térre is a Honvéd tér irányába. Petőfitelep felé 1:20-kor indul, és ugyancsak kitérőt tesz a Víztorony térre a járat.

– A 36Y Kiskundorozsma, Czékus utcából 23:20-kor indul, az éjféli misét követően pedig a Honvéd térről 1:20-kor indul a Czékus utcába járat.

– A 73Y Tápé, Csatár utcából Petőfitelep – Mars tér útirányon át a Széchenyi térig 23:20-kor közlekedik, majd ugyaninnen Tápéra 1:20-kor indul vissza az autóbusz.

 

Szilveszteri menetrendváltozások

 

Szilveszter napján szabadnap szerint közlekednek a járatok a 18 óra körüli járatleállásig, ezután éjszakai járatok közlekednek a 2, 11, 20, 73Y, 74A jelzésű autóbusz-vonalakon, valamint az 1-es és a 4-es villamos, az 5-ös (5-8-as jelzéssel), és 19-es trolibusz vonalakon. A többi vonalon este hatkor indulnak a járatok utoljára, illetve a külterületi végállomásokon ez az időpont 18:00 és 19:00 óra közé esik.

Kivételt képez a 3-as és 4-es villamos, melyek utolsó járatai az Anna-kúti csomóponttól a Vásárhelyi Pál út irányába közlekednek. A 3-as vonalon a Tarjánból 18:10, 18:30, 18:50-kor induló, a Vadaspark felől pedig a 18:06-kor induló járatok kanyarodnak be a Kossuth Lajos sugárútra.
A 4-es villamos esetén a Tarjánból 18:00, 18:20, 18:40-kor induló járatok a Vásárhelyi Pál út felé közlekednek, azonban a 4-es villamos szilveszter éjjelén is jár, részletes menetrendjét lejjebb találhatják.

– Az 1-es villamos Rókus irányából a Nagyállomás felé este 19:00 órától közlekedik éjjel 3:00 óráig óránként, a Nagyállomás irányából a Szeged Plaza-ig 19:25-től 3:25-ig jár, az érkező vonatokat bevárják.

– A 4-es villamos Tarjánból 19:00 órától 3:00 óráig közlekedik óránként, Kecskésről pedig 19:25-től éjjel 3:25-ig van lehetőség a közlekedésre.
Az 1-es és 4-es villamosok az Anna-kúti csomópontnál bevárják egymást.

5-8-as jelzéssel Körtöltés utcától Újszeged, Gyerekkórházig 19:30-tól 3:30-ig jár, visszafelé pedig 20:00 órától hajnal 4:00 óráig közlekedik óránként a trolibusz. A járat nem tér be a Vértói végállomásra!

– A 19-es troli 19:00 órától 3:00 óráig indul óránként a Hont Ferenc utcából, Tarján, Víztorony térről pedig 19:30 és 3:30 között jár óránként.

– A 2-es járat Makkosházról este hét órától hajnal négyig jár óránként Újszegedre, Újszeged, Erdélyi térről pedig 19:30-tól 4:30-ig közlekedik.

– A 11-es busz Tarján, Víztorony térről 19:00 órától 3:00 óráig jár óránként, az ellenkező irányba pedig 19:20-tól 3:20-ig jár, és az érkező budapesti vonatokat bevárja.

– A 20-as járat Petőfitelepről 18:28-tól 4:28-ig jár óránként, a Honvéd térről pedig 18:45-től 4:45-ig közlekedik.

– A 73Y jelzésű járat 18:55-től 3:55 indul óránként a Mars térről, Tápé, Csatár utcából pedig 19:15-től 4:15-ig közlekedik.

– A 74A a Mars térről 18:45-től 3:45-ig közlekedik, az ellenkező irányba pedig Klebelsberg-telepről 19:00 és 23:00 óra között óránként, majd 23:30 és 0:30 az indulási időpont, majd 1:00 órától 4:00 óráig újra óránként jár a busz.

 

Az újév első napjainak változásai

 

Január elsején reggel 8 óráig ritkított ütemben közlekednek a járatok, majd 8 órától munkaszüneti nap szerinti lesz a közlekedés.
Január 2-án iskolaszünet, de munkanap szerint járnak a tömegközlekedés járművei, január 3-ától pedig visszaáll a megszokott rend Szegeden.

 

Bővebb információkat a Tisza Volán Zrt. honlapján, az alábbi linken fellelhető PDF-fájlban találnak!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik