Az “Élet Forrása” című programmal kapcsolatban Pusztai Erzsébet – a Hévíz Turisztikai Desztináció Marketing (TDM) Egyesület elnöke – bejelentette: közel 80 millió forint támogatást nyertek a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán az összesen 103 millió forintból megvalósuló fejlesztésekre. Hozzátette, hogy a máris elindított, kétéves projekt előzményeként októberben zárták le az első, hasonló programot.
A mostani pályázati keretből haszongépjárművel, nagyméretű mobil színpaddal és rendezvénysátorral gyarapodik a város turisztikai egyesülete. Január közepén tagjaiknak német, angol és orosz nyelvtanfolyamokat indítanak, s a két év során csaknem 20 millió forintot kizárólag marketingre fordítanak, vagyis internetes és médiakampányokat, kiállításokat és városi programokat finanszíroznak belőle.
A projektnyitó rendezvényt a szervezők egybekapcsolták az immáron harmadszor odaítélt Hévíz Város Turizmusáért díj átadásával. A díjazott idén Lukács Ferenc, a NaturMed Hotel Carbona vezérigazgatója lett, aki a méltatás szerint Hévíz városáért tett évtizedes fáradozásaival, és különösen a sármelléki Fly Balaton repülőtér érdekében folytatott tevékenységével érdemelte ki a TDM szervezet elismerését.