Belföld

Igazságot követelnek Geréb Ágnesnek

Jogvédők szerint koncepciós per folyik az otthonszülés nemzetközi hírű képviselője ellen.

Több hazai és külföldi magánszemély és emberi jogi jogvédő, valamint szakmai szervezet létrehozta az „Igazságot Geréb Ágnesnek” Mozgalmat. Véleményük szerint kettős mércét alkalmaz az igazságszolgáltatás a kiváló szülész-nőgyógyász szakember ellen, hiszen szakmai felelősségét kizárólag büntetőeljárás keretében vizsgálják, nem pedig hozzáértő szakmai grémium előtt.

Emellett megítélésük szerint olyan orvosok járnak el igazságügyi szakértőként ügyében, akik „leplezetlen ellenszenvvel viseltetnek” az otthonszülés iránt. Ráadásul hozzáértésük is kérdéses, hisz az általuk számon kért eljárások legtöbbjét az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO a megszüntetendő, vagy a kérdéses protokollok közé sorolja.

Továbbá számtalan eljárási hiba történt, amelyek közül a legkirívóbb az immáron egy éve tartó házi őrizet – olvasható a mozgalom közleményében. A szervezet úgy látja, Geréb Ágnes azért került ebbe a helyzetbe, mert az állam évtizedek óta adós az otthonszülés jogi szabályozásával.

Ez pedig sérti az ő, valamint a többi, intézeten kívüli szüléseknél közreműködő egészségügyi szakember tevékenységének szakszerű és pártatlan megítéléséhez fűződő jogát.

Az „Igazságot Geréb Ágnesnek” Mozgalom képviselői több közjogi méltóságnak is átadták állásfoglalásukat és javaslataikat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik