Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a júliusban elfogadott egyházügyi törvényt. Ön szakértőként vett részt a törvény előkészítésben. Meglepte a döntés?
Nem vagyok jós, de gyanítottam, hogy ez a törvény nem fogja kiállni az alkotmányosság próbáját. Kifejezetten örülök a testület határozatának. De nem kárörömmel, hanem mert esélyt látok benne. Tíz évvel ezelőtt összeállítottunk egy – az európai és a magyar joghagyományoknak megfelelő – tervezetet. A célunk az volt, hogy egy jobb minőségű törvény alkossunk az előzőnél, ami világosabban definiálja, hogy mi az a vallási tevékenység, átláthatóbbá teszi a döntési folyamatokat és megrostálja a több száz regisztrált egyházat. Finoman szólva, a júliusban elfogadott törvénynél nem ez történt.
Fotók: Bozsó Krisztián
A hosszas egyeztetési procedúra után végül mégsem az önök által letett javaslat került a T.Ház elé. A parlament vakon megszavazott egy teljesen ismeretlen tervezetet. Ehhez volt valami közük?
Semmi. A Magyar Közlönyből ismertük meg a törvény végleges szövegét. Az előkészítés folyamán egyszerre csak a korábbi szakértői csapat munka nélkül maradt. Majd a törvénytervezet megjelent és néhány nap múlva az ismert procedúra során még ebből is kivették az eredeti logikát és a gyönge tervezetből alkalmatlan törvény lett. Fatális folyamatnak lehettünk tanúi, amit alighanem senki nem akart, mégis valahogy mindenki részese lett. Különös, hogy a kormány éppen az egyik szívügyével, a vallással, jutott ilyen zsákutcába. Ezt bizonyosan nem így tervezte.
Árulja el, mi történt azon a júliusi éjszakán az Országgyűlésben?
Nem tudom, de különböző összeesküvés-elméletek láttak napvilágot. Az egyik forgatókönyv szerint elfogyott a Fidesz-vezetők türelme. Elismerem, hogy nehéz kiigazodni a magyarországi vallási közösségek káoszában. A KDNP előkészítő anyaga első lépésben 40 közösséget ismert volna el egyházként. Úgy tűnik, hogy a Fidesz ezt is sokallta, ezért kiragadtak bő egy tucat vallási közösséget, amit bejegyzési procedúra nélkül egyháznak nyilvánítottak. Egy másik elmélet – a „totál káosz szcenárió” – szerint azért alakult így az új egyházügyi törvény, mert az Országgyűlésben mindenki nagyon álmos volt és szerettek volna már hazamenni. Az intoleráns forgatókönyvek szerint a legnagyobb egyházakat azért kellett bevenni a tizennégyek közé, mert nekik van a legtöbb pénzük, illetve jelentős szavazói bázissal rendelkeznek. A több zsidó vallásfelekezetet azért kellett elismerni, hogy a kormányt ne lehessen antiszemitizmussal vádolni, a Hit Gyülekezete pedig megvette a Fidesz néhány vezető politikusát. Kinek volt jó mindez? Senkinek! A társadalom és az egyházak azt érzékelhetik, hogy önkény van.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az egyházügyi törvényt, így a régi marad érvényben. Januárban lép azonban életbe az új alkotmány. Ennek tükrében is alkotmánysértő a jogszabály?
Minden bizonnyal. Attól tartok és nem vagyok vele egyedül, hogy ez a törvény egy kapkodó és fóbiás politikai belháború selejtje. A folyamat üzenete az, hogy önkényes politikai akarat révén vált a katolikus egyház, a Hit Gyülekezete vagy bármelyik zsidó felekezet regisztrált egyházzá, anélkül, hogy világosan meg lettek volna határozva a kritériumok. Európára nem az jellemző, hogy a fennálló kormányok kényük-kedvük szerint rángatnak több ezer, illetve több százezer taggal rendelkező vallási közösségeket. Ez nem a vallásszabadság törvénye, hanem a vallási közösségeknek – a kormány politikai akarata alá rendelt – instrumentalizációs törvénye.
Ennek ellenére több – a törvény által nem regisztrált – közösség vezetője tapsolt a törvénynek. Nem tartja ezt különösnek?
Tudomásom szerint több egyházat megosztott a törvény. Számos közösség túlélte a Horthy-rendszert és a kommunizmust, majd a rendszerváltás után képes volt kiépíteni a vallási, valamint a közszolgálati intézményrendszerét. Erre most indexre kerülnek. A közösségek kettéhasadtak az „érvelők” és a „lobbizók” táborára. Az előbbiek a törvények és az alkotmány alapján ragaszkodnak a jogaikhoz, míg az utóbbiak a „kilincselés” és a politikai alkuk alternatíváját részesítik előnyben. Szerintem annak kell tudatában lenni, hogy ezzel a hozzáállással és eredménnyel nem nyert senki. Nem nyert a kormány, mert gyönge volt a törvénytervezet; nem nyert az ellenzék, mert nem sikerült eredeti kritikát gyakorolni; sem a parlament, mert elbukott a törvény az AB vizsgálatán. És nem nyertek a vallási közösségek, mert akár bent vannak a 14-ben akár nem, a politikai csatározás kiszolgáltatottjai lettek, végül nem nyert a társadalom sem, mert a vallási és egyházi tematika ezzel a folyamattal sokat vesztett a felemelő, reményt adó és jóságot mozgósító dimenziójából.
Ma mindent a politika határoz meg. Miért lenne ez másként az egyházakkal?
A vallás olyan természetű dimenziója a kultúrának és a társadalomnak, amelynek szuverénnek kell lennie. Csak ekkor képesek a vallási közösségek, illetve az egyházak kifejteni a legproduktívabb kultúragazdagító, életminőséget javító szerepüket. Vannak a társadalomban olyan értékek, amelyeket a politika nem szabályozhat. A vallás vagy a hazaszeretet olyan érték, amit nem lehet felszítani. Sőt, az elnyomásra sem úgy viselkedik, ahogy azt a korábbi totális diktatúrák gondolták.
Most, hogy az AB megsemmisítette a törvényt, a KDNP újra előveszi az eredetileg kidolgozott törvényjavaslatot?
Talán egy kis esélye van annak, hogy születik egy olyan politikai megegyezés a kormánypártok és az ellenzék között, hogy ezt a törvényt egy új és megalapozott politikai, valamint társadalmi konszenzusra kell építeni. A törvényt visszakapja a Tisztelt Ház, most rászolgálhat a tiszteletre. Kicsi ugyan az esélye, de reménykedem, hogy az illetékesek újra átgondolják a törvénnyel kapcsolatos lényegi gondokat és nem pusztán szavazástechnikai szinten kezelik a nehézségeket.
Mit szeretnének elérni ezzel a törvénnyel?
Egy olyan szabályozást tartanék szerencsésnek, ami ernyőként védelmet nyújt a vallási közösségek számára, hogy a vallás ne legyen kiszolgáltatva a politikai csatározásoknak. Mindenki úgy gondolkodik a vallásról, hogy ez egy darázsfészek. Ahogy hozzányúlunk, csípnek a darazsak. A legnagyobb elvárás az lenne, ha a témát „darázstalanítanánk”.
Apropó, darázsfészek. A szcientológia az egyik vallási mumus, amivel Nyugat-Európában és hazánkban is riogatnak. Ha önön múlna, nekik lenne esélyük bekerülni a vallási közösségek közé?
A vallási tevékenység meghatározásán múlik. Ha a feltételekben a transzcendensre irányulást például a buddhizmusra tekintettel másra cserélik, akkor a szcientológusok sem állnak olyan rosszul. Persze a törvény igyekezett felsorolni számos tevékenységet, melyet ha egy közösség elsődlegesen végez, akkor nem tekinthető elsődlegesen vallásinak. Ám az elsődlegesség meghatározása szakértői feladat – és nem is olyan könnyű.
Ha a bejegyzett egyházak zöme megszűnne, az állam mennyit takarítana meg és mennyivel kevesebbet kellene kifizetnie a vallási közösségeknek?
Az előbbire nincs adat, a másodikat pedig nem lehet kiszámítani. Nem lehet tudni, hogy ebben az esztendőben a költségvetésből mekkora összeget nem tudtak átutalni a bejegyzett vallási közösségeknek.
Másként kérdezem: a bejegyzett egyházak megrostálásával milliárdokat tudna megspórolni az állam, vagy az egyházakra szánt összeget a szerencsés, bejegyzésre méltó közösségek között osztanák szét?
Az egyházfinanszírozás összetett kérdés. Külön kell választani a hitélet finanszírozását és az egyházak által vállalt közfeladatok finanszírozását. A legjelentősebb eleme az utóbbi, a közintézményekre juttatott összeg. Ebben a vonatkozásban pedig egy új állam és egyház közötti munkamegosztás körvonalazódik, ahol az egyházak az oktatási, egészségügyi és szociális szférából több állami feladatot vállalnak át.
Henri Boulad francia teológus évekkel ezelőtt azt jósolta, hogy a kereszténység Európában kisebbségbe fog szorulni. Lát ilyen tendenciát?
Ez már be is teljesedet. Ma a magyarok mintegy tíz százaléka jár rendszeresen istentiszteletekre. A kereszténység azonban ennél több. Európában megfigyelhető egyfajta „turn back” jelenség is. Krízisek idején megnő az alapértékek iránti érdeklődés, mert az embereknek szükségük van a biztos kapaszkodókra. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a házasságot pártolók száma újra növekedőben van, noha a gyakorlatban éppen az ellenkezője mutatkozik meg. Az az értékrendszer, ami Európa történetének az elmúlt 800 évében kiforrott, nem múlik csak úgy el. Ehhez a konzervatív fordulathoz tartozik a karizmatikus mozgalom is, ami – Latin-Amerika és Afrika mellett – Európában is feljövőben van. A vallási értékek egyre inkább megjelennek az üzletben, a politikában, a médiában vagy a párkapcsolati kultúrában. A kereszténységnek egyszerre stabilizáló és kritikus funkciója van, ráadásul a mai kereszténység arculata nem sokban hasonlít a száz esztendővel ezelőttire.
