Belföld

Lázár meghajtaná a honatyákat

A Fidesz azt szeretné, ha a két ünnep között is ülésezne a parlament, hogy még idén elfogadtassák az új egyházügyi törvényt.

Alkotmányos megoldásokra fog törekedni a Fidesz mind az új médiaszabályozás, mind az új büntetőeljárási rendelkezések azon részleteiben, amelyeket hétfőn alkotmányellenesnek minősített az Alkotmánybíróság – közölte Lázár János, hozzátéve, hogy az egyházügyi törvény megsemmisítéséről szóló Ab-döntést okafogyottnak tartja.

A Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: az Ab hétfői döntéseit és azok előkészítését a Fidesz – “minden korábbi hírrel ellentétben” – nem ismerte. “Tiszteletben tartjuk az Ab integritását, semmiféle háttéregyeztetés, megbeszélés nem folyik az Ab és a Fidesz-frakció között.” Hozzátette: a testület döntéseit tiszteletben fogják tartani.

A Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt mondta: az egyházakkal kapcsolatos szabályozás alaptételeit átmeneti törvényben fogják rögzíteni körülbelül öt pontban. Az új egyházügyi törvényjavaslatot legkésőbb szerdán benyújtják, az általános vitát csütörtökön, a részletes vitát december 28-án tervezik megtartani, a döntés pedig az új jogszabályról december 30-án születhet meg. Lázár János sajtótájékoztatójával egy időben jelentette be az Alkotmánybíróság, hogy megsemmisítette a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló, júliusban megszavazott törvényt.

Lázár János elmondta: döntöttek arról is, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos törvényt még az idén el fogja fogadni az Országgyűlés, és az átmeneti törvényben megteremtik a lehetőségét annak, hogy a „Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) és a Magyar Nemzeti Bankot összevonják”. Hozzátette: úgy ítélik meg, hogy ezt a Magyar Nemzeti Bank elnöke sem ellenzi. Rogán Antal módosító indítványai az Európai Központi Bank véleményét is figyelembe vették, és ezeket a Fidesz és a KDNP frakciója támogatni fogja – mondta a frakcióvezető.

A választójogi törvényhez benyújtott módosítókról Lázár János elmondta: a frakcióülésen vita volt az egy vagy kétfordulós választás kapcsán, de végül az egyfordulós mellett tették le a voksot. Emellett a határon túli magyarok szavazása ügyében a frakció többsége úgy döntött, hogy egy szavazati joguk legyen a határon túli magyar állampolgároknak. A nemzetiségi szavazat kérdésében a frakció az eredeti előterjesztést támogatja, a módosítókat nem.

Elhalasztják viszont a titkosszolgálatok átszervezését érintő egyes rendészeti tárgyú törvények szavazását, mert ebben az ügyben újabb egyeztetések lesznek. A házszabály módosítása kapcsán Lázár János azt ígérte, hogy az ellenzéki észvételeket mérlegelik a következő napokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik