A szomszédos országokból, Francia- és Olaszországból, az Egyesült Államokból, de még Ausztráliából is üzentek magyarok a nemzetnek a Magyarok Karácsonyára. Az üzenetek a Magyarok Karácsonyfájára kerültek fel, amelyet a Rotundában állítottak fel. Az ünnepi rendezvényt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark szervezte a Magyar Örökség és Európa Egyesület közreműködésével, és Csongrád Megye Önkormányzata támogatásával.
Hinnünk kell abban, hogy a Mindenhatónak célja volt, és van ma is velünk – fogalmazott az eseményen annak díszvendége, Dr. Schmitt Pálné Makray Katalin. Hozzátette: remélnünk kell, hogy a magyar földben az elvetett magból mindig új élet sarjad, és bíznunk kell a jövőben, legyen bármilyen nehéz, embert próbáló is a jelen. Makray Katalin ezután maga is feltette üzenetét a Magyarok Karácsonyfájára.
Az ópusztaszeri emlékpark kiemelt fővédnöki szerepének betöltésére kérte fel a köztársasági elnök feleségét Magyar Anna megyei elnök. Azt kérte Makray Katalintól, óvja ezen nemzeti kincsünket, és segítse elő, hogy a magyar fiatalokat – bárhol is éljenek a világban – érintse meg annak szellemisége, hogy jó magyarnak lenni.
Ópusztaszer nekünk magyaroknak egy kis Betlehem, nemzetünk születésének bölcsője – erről már Tokovics Tamás beszélt. A park igazgatója Móra Ferenc üzenetét olvasta fel 1927-ből: „… Amíg egymással össze nem békültök, addig egyetlen komoly szövetségesetek se lesz a világon, mert senki sem támaszkodik ingó oszlopra, amely elrántja a szilárdan állót is. Ha föl nem hagytok a magatok marcangolásával, akkor a végleges szemfödőtökké válik a trianoni hártyapapír.”
Az ünnepre Császár Angéla és Bács Ferenc, Jászai Mari-díjas és érdemes művészek készültek irodalmi összeállítással, majd tolmácsolták a magyar nemzetnek küldött üzeneteket. Közreműködött a Bárdos Lajos Vegyeskar, Andor Csilla énekművész és Nagy János karnagy.
A karácsonyi imaláncot a magyar nemzetért Kondé Lajos, a római katolikus Szeged-Csanádi Egyházmegye pasztorális helynöke és Juhász András, a Csongrád Megyei Református Egyházmegye lelkészi főjegyzője indította el. Az ünnepséget szeretetvendégséggel zárták.