Miközben egy szegedi élete során akár több százszor is útra indul a szegedi Nagyállomásról (hivatalos nevén: Szeged állomás), talán háromszor sem gondolkodik el azon, kinek köszönheti, hogy ilyen különleges létesítményből gördül ki a vonata. Mert bizony nem éppen hétköznapi látványosság Magyarországon, hogy a vasúti sínpárokat az építmény emeleti szintjére tervezte az állomás megálmodója, Pfaff Ferenc. Mint annyi más Szegeden, ez is a várost pusztító nagyárvízzel függ össze, ugyanis Pfaff a nagy víz után épült, és a várost övező árvízvédelmi töltéshez igazította az épületet, amit 1902-ben adtak át.
Tegyük hozzá: nem ez volt Szeged első vasútállomása. A várost 1854-ben érte el a fővárosból induló vasútvonal, amelynek „szögedi állomásháza” a mai Nagyállomástól nyugatra készült el 1859-ben, ott, ahol ma a rendező pályaudvar áll. A XIX. század végi rohamtempóban megvalósult vasútépítések eredményeként Szeged a századfordulóra már olyan forgalmas központ lett, ami új épület emelését indokolta. A nem oly régen zajlott állomásrekonstrukcióval megszépült, eredeti pompájában helyre állított épület jól mutatja: nem fukarkodott a pénzzel akkoriban a MÁV, valóban impozáns pályaudvarral tette szebbé Szegedet. Az eklektikus stílusban épült vasúti központ homlokzatát keramittéglával burkolták, belső terei tágasak, világosak, boltíveit a mai kor embere is megcsodálja.
Éppen ezért meglepő, mennyire elhanyagolt tér fogadta sok-sok éven át az állomásról kilépő utasokat. Az I. világháború előtt ugyan elkészült a térburkolat, ekkor jelent meg a villamos is, de a teret szegélyező házak korántsem voltak méltóak a „palotás Szegedhez”. És tegyük hozzá: ma sem azok. A tér száz év alatt ki tudja hányszor átépített, szétnyomorított burkolata, a nagy kátyúk pedig azt az érzetet kelthették a Szegedre érkezőkben: nem a Dél-alföld központjába, hanem egy romvárosba hozta őket a vonat. Nos, ez a látvány a napokban – ha nem is mindenkinek tetsző módon – megváltozott, és most már bízzunk abban, hamarosan szép új épületek szegélyezik az Indóház teret.
