Belföld

Hoffmann: nem véletlen, hogy Orbán engem választott

Nem érzem, hogy erősebb ember lennék Pokorni Zoltánnál, de azt nem tartom véletlennek, hogy a miniszterelnök rám bízta az oktatásügyek irányítását – mondta Hoffmann Rózsa az ATV műsorában.

Eléggé megszenvedtem ezt az időszakot – vallotta be Hoffmann Rózsa az Egyenes Beszédben. Az oktatási államtitkár elmondása szerint a köznevelési törvénnyel kapcsolatban beérkezett 170 fideszes módosító közül 10-15 érintette lényeges ponton a törvényt. A politikus ezt nem értékeli kudarcnak, azt mondja, ez várható volt, hiszen a Fidesz egyik-másik oktatáspolitikusa másképp látja a világot, volt, amikor vissza is akarták vonatni a törvényjavaslatot.

Hoffmann Rózsa szerint egyedül az a szokatlan, hogy egy pártszövetségen belül alakulhatott ki ilyen helyzet. Az oktatási államtitkár elmondása szerint 98 százalékban olyan lett a törvény, amilyennek megálmodták. Hozzátette: Orbán Viktor nem személyesen mellette állt ki, ez egy természetes kiállás volt a kormány által megtárgyalt koncepció mellett. Hoffmann Rózsa elmondása szerint, miután a kormány elfogadta a köznevelési törvényjavaslatot, érthető volt, hogy a kormány kritikájaként értékelte Orbán Viktor a javaslat bírálatait.

Az oktatási államtitkár nem érzi azt, hogy erősebb ember lenne Pokorni Zoltánnál, de azt nem tartja véletlennek, hogy a miniszterelnök rá bízta az oktatásügyek irányítását. Mint Hoffmann Rózsa mondta, Orbán hát nyolc éve ismeri, és figyeli a parlamenti működését. „Ugyan nem beszéltem korábban vele sokszor, de azt mindig bámultam, mennyire jól rögzíti az agya a jelenségeket, és feltételezem e miatt választott engem.”

A politikus nem érzi úgy, hogy a törvény elfogadásával visszakanyarodna az oktatás a múltba. Szerinte csak akkor van esély a sikerre, ha tovább erősítjük az értékeket, a normatív pedagógiát, a központi tartalmi szabályozást. Bizonyos értelemben tényleg visszakanyarodás a múlthoz a törvény, de a pedagógustársadalom ezt megértette, és támogatja – mondta. Hozzátette, ami régen volt, nem feltétlenül rossz. Nem a nádpálcát akarja visszahozni, de az elengedhetetlen, hogy legyen rend meg fegyelem az iskolában.

Hoffmann Rózsa helyesnek tartja, hogy állami kézbe kerülnek az iskolák, szerinte ugyanis az önkormányzatok nem képesek egységes színvonalú oktatást nyújtani.  Lesz lehetőség az iskolák működtetésének visszavételére, amellyel „a rezsiköltség, a fűtés, a világítás, a terembérlet kiadása, az igazgató személyéhez a véleményformálás joga” ottmarad az önkormányzatnál. A működtetetés sok lehetőséget ad az önkormányzatnak – véli. A kormányhivatal fogja ezeket a tárgyalásokat lebonyolítani, Hoffmann azt jósolja, hogy az önkormányzatok nagy része megtartja magának az iskolák működtetését, mivel egy polgármester számára nem mindegy, hogy van-e köze az adott település oktatási intézményéhez.

Arra a kérdésre, mit szól, hogy a napokban megjelent listákon ő a legnépszerűtlenebb politikus, az államtitkár úgy válaszolt, nagyon örül, hogy felkerült a listára, hiszen még sohasem szerepelt ilyen közvélemény-kutatásokban. Lesz honnan előrelépni – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik