Belföld

Rendőrterror karácsonyra

Balsai István alkotmánybíró piacra dobja új könyvét. Avagy kié a szerzői joga egy kormányzati megrendelésre készült és kifizetett jelentésnek, és mit tegyünk ha ellopják a fotóinkat.

Akár érdekes karácsonyi ajándékkal is meglephetné Kerényi Imre a híres 2006-os lovasrohamot megfestő Korényi Jánost. 3800 forintért ugyanis bárki megveheti a Balsai-jelentés című könyvet, amit egyébként ingyen el is olvashatunk az Országgyűlés honlapján. Valljuk be, alkotmánybíró ilyen izgalmas történelmi dokumentummal még soha sem jelentkezett. Miniszterelnöki megbízott viszont már igen. A jelentést ugyanis Balsai István a munkatársaival még ezen a poszton készítette a 2006-os októberi eseményekről.

A március idusára elkészült, majd egy darabig titokban tartott dokumentum tizennégy bűncselekményt sorol fel – így a többi közt a lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélést, a terrorcselekményt, az elöljárói intézkedés elmulasztását, a hamis tanúzást. Sőt, a kényszervallatást és még a hulladékgazdálkodás rendjének megsértését is –, amit az egyes hatóságok vezetői és beosztottai elkövethettek 2006 őszén. A jelentés kapcsán írásbeli kérdéssel fordultak Orbán Viktorhoz, azt tudakolva, hogy a miniszterelnöki megbízott ugyan mennyi pénzt költött a jelentés megírására.

Sok millió

Ma már tudjuk, hogy mintegy 21 millió forint közpénzbe került a 142 oldalas dokumentum a Miniszterelnökségnek. A mainap.hu kérésére közzétett szerződéses partnerlista adatai szerint többen 4 milliónál is magasabb díjazást kaptak a jelentés készítéséért. Van olyan közreműködő a jelentésben, aki korábban a Fidelitas Bál főszervezőjeként szerzett tapasztalatokat, de végzettsége szerint meteorológus is. (Azt nem tudjuk, hogy a mostani Fidelitas-bulihoz van-e köze.)

Nemzeti és keresztényi értékek fennmaradásához

A könyvet az a Kairosz kiadó adja ki, amelynek vezetője, Bedő György idén március 15-én kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést „a nemzeti és keresztényi értékek fennmaradásához és megújulásához tevőlegesen hozzájáruló, több évtizedes könyvkiadói tevékenysége elismeréseként”. Pont aznap, amikor a jelentés elkészült. Bedő György a Hír24-nek elmondta, szívügye, hogy ez a dokumentum minél több emberhez jusson el. Sőt, a téma is nagyon fontos a számára. Ezért már 2007-ben megjelentette a Civil Jogászbizottságnak hívott szervezet irományát az eseményekről. Akkor került kapcsolatba Völgyesi Miklóssal, aki maga is több mint négymillió forintot kapott a Balsai-jelentés elkészítésében való közreműködéséért. A Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke korábban már feljelentette Gyurcsány Ferencet a 2006. október 23-ai rendőri túlkapásokkal összefüggésben.


Egyik-másik. Fotó: Hír24

Ő közvetített az alkotmánybíró és a kiadó között. A kiadó munkatársa azt mondta nekünk, amikor a Balsaival való szerződésről kérdeztük, hogy a kiadónál az az általános gyakorlat, hogy a könyv árának hét százaléka üti a szerző markát. Ez 266 forint könyvenként. Egy ilyen könyv, piaci forrásaink szerint 5-6 ezer példányban kelhet el minimum. Vagyis Balsai István akár másfél milliót is kereshet még a könyvvel. Erre azonban még várnia kell, hiszen a kiadó vezetője később azt mondta, hogy nincs semmilyen szerződése Balsai Istvánnal. Az alkotmánybíróval szóban állapodtak meg, és az egykori fideszes képviselő „csak” 100 darab tiszteletpéldányt kért. Ez 380 ezer forint bolti áron.

Nem kell osztozni.

A szövegben egyébként számos újságcikk és tudósítás is szerepel. Bodoky Tamás oknyomozó újságíró a Hír24-nek azt mondta, hogy a könyv kapcsán csak azzal keresték meg, hogy a cikkeiben és az ugyanebben a témában írt könyvében szereplő képeket megjelentethessék a Balsai-könyvben. Az oknyomozó újságíró azt felete, hogy a szövegei felhasználása, ha van ilyen igény, nem érdekli, ám a képek nem az ő tulajdonát képezik. Gerényi Gábor viszont, aki a Bodoky könyv kiadója, határozottan állítja: megtiltotta a kiadónak, hogy használják a fotókat. Ezzel szemben a könyv elején szerepel, hogy „a címlapon és a képmellékletben szereplő fényképeket Gerényi Gábor készítette”.Persze ezt sem igaz mert a fotókat többen készítették.


Légifotó vagy műhold?
Fotó: Hír24

A képek között van még néhány „légi fotó”, ami a kiadvány szerint Horváth Attila és Horvát Dávid munkája. Az általunk megkérdezett szakemberek szerint ezek azonban kisértetien hasonlítanak a Google Maps képeire, vagyis nem biztos, hogy légi, hanem lehet, hogy műholdas felvételek.  A Google szabályai szerint egy ilyen kép felhasználását nem kell külön kérni a cégtől, de kötelező feltüntetni a forrást. Bedő György kiadóvezető azt mondja, neki Balsaiék küldték ezeket a „légi fotókat”. A többi képről pedig próbált egyeztetni Gerényi Gáborral, azonban a kapcsolat egyszer csak megszakadt közöttük. Arra a kérdésünkre, hogy nem kellett volna-e előbb kifizetni a jogtulajdonosokat, mielőtt megjelenik a könyv, Bedő úr azt ígérte, hogy mindenképpen felhívja Gerényit, és kifizeti a képeket.

Barakonyi Szabolcs, aki Bodoky oknyomozó könyvének képeit válogatta, azt mondja, „különösen szerencsétlennek tartja, hogy Balsai István alkotmánybíró könyvében a kiadói koncepció jogsértés árán valósul meg”. Mindenesetre, miután a kiadónak most nincs engedélye a képek felhasználására, a művet akár be is zúzathatja a kép tulajdonosa. Sőt, tulajdonképpen olyan árat mondhat utólag, amit nem szégyell.


Gerényi letiltotta a képeket
Fotó: Hír24

Egész nap kerestük a volt fideszes országgyűlési képviselőt, jelenlegi alkotmánybírót, de a mobilja ki volt kapcsolva.

 

A kiadó ajánlója:
Miért szükséges magának a jelentésnek a közreadása, amikor a parlamenti jelentések és jegyzőkönyvek nyilvánosak? Egyrészt azért, mert az utca embere hamarabb vesz kezébe egy könyvet, semmint a parlamenti portált böngéssze, másrészt és ez a lényegesebb indok – ne csak a sajtó szűrőjén és a médiumok véleménybefolyásoló gépezetén keresztül ismerje meg, mi is történt akkor, 2006-ban. Nem engedhetjük, hogy lefutott hírekként feledésbe merüljenek közelmúltunk történelmének ezen véres napjai. Dr. Balsai István – Az Antall – kormány volt igazságügy-minisztere, országgyűlési képviselő – 2010 június 11 – én kapta meg miniszterelnöki megbízotti kinevezését azzal a megbízatással, hogy tárja fel a 2006. őszi erőszakhullám eseményeit, annak jogi hátterét és nevezze meg a felelősöket. A Balsai-jelentés – amely felhasználta a korábban készült feltáró munkákat is – számos új információ birtokában tárja fel – szinte óráról órára, ha kell, percről percre – az eseményeket, s szembesíti a történteket azzal a joggal, amelyiket mindenkinek tiszteletben kellett volna tartani. Politikusnak, rendőri vezetőnek és állampolgárnak. • A jelentést olvasva magunknak is fel kell tennünk a kérdést, hogy jutott el a magyar jogállam ilyen mélypontra? • Képes lesz-e a magyar államhatalom jogállami – tisztességes – választ adni a történtekre? Ha igen – amit őszintén remélek -, akkor 2006. őszének eseményei megmaradnak tanulságul, s a Balsai-jelentést a történetírás a források sorában fogja számon tartani. (Kahler Frigyes előszavából) * A „BALSAI JELENTÉS” című ezen kiadványt a 2006. évi őszi erőszakos rendőri fellépés és annak részletei iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik