A vádlott jogerős büntetése 3 év fegyházra és 4 év közügyektől eltiltás lett. Az indoklásban elhangzott: az elsőfokú bíróság minden szempontból megalapozott ítéletet hozott, helyesen döntött a büntetés mértékéről is, így annak enyhítésére a Szegedi Ítélőtábla nem látott lehetőséget.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
A többszörösen büntetett előéletű, 8 általános végzett, alkalmi munkából élő vádlott 2009. szeptember 28-án este fél 10 körül elment I. Sándorné lakásába azért, hogy az ismerősénél születésnapi összejövetelen lévő volt élettársával, B. Irénnel találkozzon. A házigazda beengedte, a vádlott pedig volt élettársával félrevonult az egyik szobába.
Nem sokkal később belépett ide a házigazda élettársa, az ittas állapotban lévő B. István sértett is, és a szobában lévők között szóváltás alakult ki. Emiatt a háziasszony felszólította a vádlottat, hogy hagyja el a lakást. A vádlott ki is ment a lakásból, de kérésére követte őt a lépcsőházba a háziasszony és a vádlott volt élettársa is. Itt a veszekedés folytatódott a vádlott és volt élettársa között. A vádlott ekkor egy kést vett elő, és azzal fenyegetőzött, hogy leszúr mindenkit. A vádlott a kést elrakta, amikorra a sértett, hallva a szóváltást, kilépett a lakásból. Ekkor a háziasszony és a vádlott volt élettársa visszaindult a lakásba, mire a vádlott újra elővette a kést, és az akkor neki már háttal álló háziasszonyt meg akarta szúrni.
A sértett ezt meglátta, és élettársát védve a szúrás irányába lépett, így a vádlott késével a sértett hasát szúrta meg. A szúrást követően a sértett megütötte a vádlottat, majd dulakodás alakult ki közöttük. A vádlott ennek során, majd a dulakodók szétválasztásakor még kétszer megszúrta a sértettet. A verekedésnek a lakásból kiérkező vendégek vetettek véget, majd a vádlott a helyszínről futva elmenekült, és a kést ismeretlen helyen eldobta, mielőtt még a rendőrök, nem sokkal a tett elkövetése után elfogták.
A jelenlévők, látva a sértett sérüléseit, mentőt hívtak, ami a sértettet a szegedi klinikára szállította, ahol a megszúrt férfin sürgősségi műtétet hajtottak végre. A sértett sérülései külön-külön is 8 napon túl, mintegy 6 hét alatt gyógyultak, a vádlott által a hasüreget megnyitott sérülés pedig közvetlen életveszélyesnek minősült – áll az első fokon eljáró bíróság ítéletében.