Belföld

„Stikában” tették?

Az MSZP szerint a megyei közgyűlés fideszes többsége rejtve adta át a megyei önkormányzat ingó- és ingatlanvagyonát, valamint 1700 alkalmazottját az államnak.

Horváth András megyei pártelnök és Szabadkai Tamás frakcióvezető pénteken az MTI-vel közölte ezt.

A két MSZP-s politikus közleményben tudatta, hogy az önkormányzat hitelszerződéseivel kapcsolatos egyes technikai döntések meghozatalára csütörtökön ülést tartott a megye közgyűlése.Ott a szocialista frakció javasolta, hogy teljes körben, részletesen tárgyalják meg az átadás-átvétel kérdéseit. A javaslatot a közgyűlés tagjainak többsége elutasította, majd Vargha Tamás (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke még aznap délután összehívta az átadás-átvételi megállapodás jóváhagyására péntek reggel nyolc órára a közgyűlés soron kívüli ülését.

A közlemény szerint a pénteki, “Guinness-rekordot jelentő, mindössze 3 perces közgyűlésen” a szocialista képviselők – mivel az ülésről csak csütörtökön kora délután kaptak értesítést – nem vettek részt, a jelenlevő kormánypárti képviselők azonban egyhangú döntéssel felhatalmazták Vargha Tamást a megállapodás aláírására, amely az ülést követően, Budapesten meg is történt.

A MSZP helyi szervezete szerint a közgyűlés összehívása a szervezeti és működési szabályzatba (szmsz) ütközik, ezért törvényességi eljárást kezdeményeznek.

A közleményben úgy fogalmaztak: “hihetetlen, hogy a 21 oldalas, a Fejér Megye Önkormányzata, a megyei kormányhivatal, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet közötti megállapodást nem előzte meg legalább többhetes előkészítő munka, illetve, hogy a közgyűlés elnökének a csütörtöki közgyűlést követően jutott volna eszébe, hogy a szerződést másnap kívánja jóváhagyatni a közgyűléssel”.

“Sokkal inkább feltételezhető az, hogy a közgyűlés elnöke az Azori-szigeteki kiruccanás miatt nem tudott megfelelő hangsúlyt tenni a megye legfontosabb kérdésére, illetve, hogy a cél a közgyűlési ellenzék kirekesztése volt” – írták a közleményben a szocialista politikusok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik