Belföld

MSZP: Fellegi nem tárgyalhat az IMF-fel

A szocialisták megveregetik Fellegi Tamás vállát, amiért „szembeszállt” Orbánnal.

Az MSZP szerint a nemzetgazdasági miniszter lépésével nyilvánvalóvá vált, hogy vállalhatatlan a miniszterelnök és „jobbkezének” ideológiája, gazdaságpolitikája. Döntése tehát jó, de sajnos nem a megfelelő miniszter mondott le. A szocialisták ezért követelik Matolcsy György távozását, valamint azt, hogy a kormány haladéktalanul állítson fel önálló Pénzügyminisztériumot – olvasható a Józsa István frakcióvezető-helyettes által jegyzett közleményben.

A politikus szerint különösen jól mutatja a fideszes szakpolitikusok ellenérzését az orbáni vízióval szemben, hogy korábban Olajos Pétert „le kellett váltani”, és Bencsik János is nemrég lemondott államtitkári posztjáról, így lassan már alig akad szakpolitikusa a minisztériumnak. Fellegi távozása nyomán pedig megtörténhet az a példa nélküli eset, hogy nem miniszter irányítja a magyar küldöttséget az IMF-tárgyalásokon – mutat rá az ellenzéki politikus.

Az MSZP elnöke később azt mondta: azután, hogy lemondott miniszteri tisztségéről, Fellegi Tamás nem vezetheti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyaló magyar delegációt. Mesterházy Attila közölte: a tárgyalásokat kormánytagnak kell irányítania, ezért sürgette, hogy a miniszterelnök Fellegi Tamás helyett nevezzen ki új vezetőt a delegáció élére. Kérdésre válaszolva azt mondta: Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt alkalmasnak tartaná a feladatra.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője a nemzeti fejlesztési miniszter lemondásával kapcsolatban úgy vélekedett: a háttérben nem Fellegi Tamás feladatainak sokasága áll, hanem az, hogy nem kíván tovább azonosulni “a magyar utas, dilettáns, idióta gazdaságpolitikával”, amelyet Matolcsy György és a miniszterelnök folytat. Fellegi lemondásának másik oka az lehet, hogy alulmaradt Simicska Lajossal, a Fidesz korábbi pénztárnokával szemben, miután “nem engedett bizonyos kéréseknek” – tette hozzá Mesterházy Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik