A VitalSpa d.o.o. nevű vegyesvállalat létrehozását több mint egy éves előkészületek előzték meg. Az óbecsei önkormányzat többfordulós pályáztatást követően döntött az Aquaprofit Zrt. mellett. “Történelmi jelentőségű ez a mai nap, mert Óbecse lakossága évtizedek óta vágyik egy termálfürdőre, ugyanis Óbecse már a 19-ik század végén fürdőváros volt, és most reális közelségbe került, hogy néhány éven belül a város termálfürdőhöz és szállodához jusson” – mondta az MTI tudósítójának Knézi Péter, Óbecse polgármestere.
“Nemcsak Óbecse vonatkozásában, hanem tágabb értelemben véve is egy jelentős beruházás megkezdéséről van szó” – jelentette ki Pásztor István, a tartományi kormány alelnöke és a gazdasági ügyekért felelős titkára.
“Személy szerint is szorgalmaztam az óbecsei termálfürdő ötletének megvalósítását. Elvi döntés van arra vonatkozóan, hogy a tartomány vissza nem térítendő támogatással, illetve a nagyberuházási és a munkahelyteremtési alap bevonásával is segíti ennek a projektnek a megvalósulását” – mondta az MTI tudósítójának Pásztor István, kiemelve, hogy fürdőberuházások vonatkozásában az eddigi legnagyobb ilyen jellegű vajdasági befektetésről van szó. “Az óbecsei termálfürdő felépítése áttörésnek is tekinthető a külföldi befektetések ösztönzése szempontjából” – jelentette ki Pásztor István.
A szerdán aláírt társasági szerződés értelmében 30 millió eurós beruházással felépül egy hatszintes, 260 férőhelyes szálloda, amelyhez 11 ezer négyzetméteres fürdőépület tartozik majd. A beruházásból 3 millió eurót a vajdasági kormány vállalt magára, az óbecsei önkormányzat a maga részéről a beruházásba a szükséges területet és a termálvíz, illetve termálkút használati jogát apportálja, 2,1 millió eurós értékben. A költségek fennmaradó hányadát, tehát a körülbelül 25 millió eurós keretet a magyar fél biztosítja. Ez a következőképpen oszlik meg: 5 millió eurót a magyar kormány ruház be, 15 millió eurót banki hitel formájában nyújt az Aquaprofit Zrt., a fennmaradó összeget szintén a budapesti székhelyű vállalat vállalta magára a saját eszközeiből.
“A tervek szerint az óbecsei termálfürdő és szálloda építési munkálatai 2012 tavaszán-nyarán kezdődnek meg” – mondta Óbecse polgármestere. Reményei szerint a termálfürdő és wellness központ 200 embernek biztosít majd munkát, de bedolgozókkal és beszállítókkal együtt ez a szám jóval magasabb lesz.
A magyar és vajdasági vegyesvállalat létrehozásáról szóló dokumentumok aláírásán jelen voltak az óbecsei község önkormányzatának képviselői, Pásztor István, a tartományi kormány alelnöke, Miroslav Vasin tartományi foglalkoztatási titkár, magyar részről Nádasi Tamás, az Aquaprofit Zrt. elnöke, és Udud Péter vezérigazgató.