Belföld

MSZP: Matolcsy álfeladatokkal “parkolópályára” került

Az MSZP szerint Matolcsy György beismerte, hogy a kormány rosszul tervezte a jövő évi költségvetést, ezért az módosításra szorul.

Tukacs István, a szocialista párt országgyűlési képviselője szerdán tartott sajtótájékoztatóján a nemzetgazdasági miniszter azon bejelentésére reagált, amelyben a tárcavezető egyebek mellett arról is szólt, hogy Magyarország gyorsabb, fegyelmezettebb államadósság-csökkentést követ, mint az eurózóna.

A szocialista politikus Matolcsy Györgyről szólva úgy fogalmazott, a nemzetgazdasági miniszter “parkolópályára” került és azt az “álfeladatot” kapta, hogy dolgozza ki Magyarország növekedési tervét.

Mint mondta, a miniszter beismerte azt az MSZP által többször említett tényt, hogy a 2012-es büdzsét rosszul tervezték, ezért azt újra kell tervezni. Tukacs István szerint Matolcsy György azt is elismerte, hogy az IMF-hitel – korábbi állításával ellentétben – nem lehet a gazdaságélénkítés eszköze.

Tukacs István továbbá ironikusan gratulált a miniszternek, amiért most megszakítaná az MNB ellen folytatott “háborúját”, mert már “csak ott talál pénzt”. Az ellenzéki képviselő ezt a lépést kritizálva megjegyezte: a vállalkozások finanszírozását nem a jegybank hivatott megoldani, ahhoz a kereskedelmi bankok számára kell biztosítani a megfelelő feltételeket.

A szocialista politikus bírálta Matolcsy György újraiparosításra vonatkozó elképzeléseit is, mondván arról az 1950-es évek óta tudható, hogy azt csak kevés sikerrel végezheti az állam. Tukacs István szerint a keleti piacokkal történő versenyhez először is – a munka törvénykönyvének tervezetében szereplő – olcsó munkabérekre és a munkavállalók jogainak megfosztására van szükség.

Tukacs István a sajtótájékoztató végén az MSZP nevében ismételten Matolcsy György lemondását kérte.

Matolcsy György már nem hisz a 1,5 százalékos jövő évi magyar növekedésben – Videó itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik