Belföld

Januártól kiderül, ki és mennyi önkormányzati adóval tartozik

Januártól közzétehetik az önkormányzatok a helyi adóval, gépjárműadóval tartozó magánszemélyek, vállalkozások adatait. Jön a "szégyenfal".

A jövő évi adótörvénycsomaghoz csempészte be a parlament elé zárószavazás előtti módosító indítvány formájában Koszorús László, a Fidesz képviselője azt az egymondatos javaslatot, amely lehetővé teszi az önkormányzati adóhatóságoknak, hogy közzétegyék az adótartozók nevét, pontos címét és a tartozás összegét.

Magánszemélyek esetén már 1000 forintot meghaladó összegű tartozással a szégyenfalra lehet kerülni, más adózóknál 10 ezer forint a limit. Az Országgyűlés kormánypárti többsége által elfogadott javaslat szerint már az esedékességet követő 10. nap 0 órától közzé lehet tenni a tartozók adatait a helyben szokásos módon. Ezt meg lehet tenni például az önkormányzat hirdetőtáblájára kifüggesztett közlemény formájában, vagy akár az internetes honlapon is – írja a Pénzcentrum.

A hatályos szabályok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jogosult az adótartozással rendelkezők adatainak nyilvánosságra hozatalára. Az önkormányzati adóhatóság az adóhátralék behajtása során ugyanolyan végrehajtási szabályok szerint jár el, mint az állami adóhatóság, a törvény ugyanis nem tesz különbséget az önkormányzati és állami adóhatóság végrehajtására vonatkozó szabályok között. A törvénymódosítás szerint ezért is indokolt, hogy az adóhatóságokat azonos eljárási jogok illessék meg. Ez a szabályozás is azt támasztja alá, hogy az adóhatóságokat adóztatási tevékenységük során azonos eljárási jogok illetik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik