Belföld

Az önkormányzati reform ellehetetleníti a falvakat

A Polgármesterek a Falukért Egyesület szerint a tervezett önkormányzati reform csaknem teljesen ellehetetlenítené a falvakat.

Az egyesület ezért javaslatokat készített az új önkormányzati törvényhez – közölte Maszlavér István elnök.

Elmondása szerint a polgármesterek visszautasítják azt az indoklást, hogy a reform bizonyos elemeit a települések eladósodottsága, az önkormányzati iskolák működtetéséhez kapcsolódó fizetési nehézségek teszik szükségessé.

Mint rámutatott, az egyesülethez csatlakozott polgármesterek településein az önkormányzatok hitelállománya átlagban nem éri el költségvetésük öt százalékát. A számok azt bizonyítják, hogy a kistelepülések önkormányzatai jó gazda módjára, felelősen irányítják községüket – tette hozzá.

Az egyesület határozottan visszautasítja azt az elképzelést, hogy a kistelepülések iskoláit elvegyék az önkormányzati fenntartóktól – ismertette Maszlavér István. Az egyesület felmérését ismertetve azt mondta, hogy az iskolák államosítása, a helyi adóbevételek egy részének elvonása a szervezethez tartozó községek költségvetését településenként átlagosan több mint 32 millió forinttal csökkentené.

A Polgármesterek a Falukért Egyesület javasolja, hogy az alapfokú oktatás a jövőben is maradjon önkormányzati feladat, mert az állam befolyásának növelése a köznevelés területén az iskolák államosítása nélkül is biztosítható.

Az egyesület azt szeretné, hogy lakosságszámtól függetlenül tarthasson fenn önálló önkormányzati hivatalt az a község, amelyik esetében azt a lakossági igények indokolják, és a település képes a hivatal működését biztosítani – mondta Maszlavér István.

A szervezet javaslatai között szerepel, hogy csak azok az államigazgatási feladatok kerüljenek a járásokhoz, amelyek megoldása a helyben élőknek nem jelent mindennapi problémát és a települések fejlesztésével kapcsolatos döntéshozatal, valamint a megvalósításhoz szükséges források maradjanak az önkormányzatoknál – ismertette az egyesület elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik