Belföld

Vizsgálat indul

A hét bezárt kiállítóhely szerdán feltehetően kinyit. Legalább is a fenntartó megyei önkormányzat utasítást adott erre.

Az igazgatóság hibázott, mert késve küldte el a dolgozók szerződéseinek meghosszabbítási kérelemét a fenntartó Fejér Megyei Önkormányzatnak. A levél december 2-án érkezett csak meg, miközben egy nappal korábban lejártak a szerződések. A meghosszabításokat jóvá kell hagyni a kormánymegbízottnak is, ám ehhez idő kell, hiszen a megalapozottságot is vizsgálja pénzügyi felelősség mellett- tudta meg a Fehérvár24 Molnár Krisztián megyei főjegyzőtől. Molnár Krisztián elmondta: arra utasította a megyei önkormányzat a múzeumok igazgatóságát, hogy ha kell, munkaerő átcsoportosítással oldja meg a kiállítóhelyek felügyeletét, és amíg hivatalosan nem hagyják jóvá a szerződéseket, addig nyissanak ki a múzeumok.

A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és ő is vizsgálatot indít a történtek miat – tudatta közleményben a jelenleg az intézménytől távol lévő megyei múzeumiok igazgatóságának igazgatója, Demeter Zsófia. Szerinte a bezárást elrendelő vezetői döntés megalapozottsága is megkérdőjelezhető.

December első napján bezárt hét fehérvári múzeum és kiállítóhely, mert 40 dolgozó egy hónapra szóló megbízási szerződése lejárt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik